A városban élő romániai párok több mint 70 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nem szeretne gyermeket, elsősorban a létbizonytalansági dilemmák miatt.
Szerző(k): EconomxTavaly az első kilenc hónapban 15 százalékkal kevesebb baba született a fővárosban, mint 2021 azonos időszakában, csökkent a házasságkötések száma is, 14 százalékkal kevesebben léptek frigyre január és szeptember között - derül ki a KSH Térkép című kiadványából.
Szerző(k): Koncsek RitaA napi.hu felkérésére vizsgálta a Pulzus Kutató, hogy mennyire nyitottan áll hozzá a magyar társadalom a gyermek születése után az apaszabadság kérdéséhez. A kérdés aktualitását az adja, hogy egy uniós irányelvet átültetve az év elejétől az eddigi öt helyett már tíz nap apai pótszabadság illeti a kispapákat.
Szerző(k): Hercsel AdélJanuártól emelt maximális összeggel vehetik igénybe a kisgyermekesek a gyed extrát, amely már kilenc éve segíti a kisgyermekeseket: hozzájárul a vágyott gyermekek megszületéséhez, és ahhoz, hogy a családoknál több pénz maradjon - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel.
Szerző(k): EconomxA családi pótlék összege 2023-ban is változatlan marad. A családi pótlékot jellemzően ebben az évben is a hónap első napjaiban utalja az állam, bár kisebb eltérések lehetnek, ahogy az idén is várható két rendkívüli átcsoportosítás.
Szerző(k): Gecsei ÁdámA babaváró hitel sorsa sokáig bizonytalan volt, ezért számos pénzintézet felfüggesztette év végén a kölcsönigénylés befogadását.
Szerző(k): Hercsel AdélOktóberben 7361 gyermek született, és 10 808 fő vesztette életét - derül ki a KSH friss adataiból. Csökkent a termékenységi arányszám is, az egy nőre becsült értéke 1,53 volt a megelőző 12 hónapra számított 1,58-hoz képest.
Szerző(k): Koncsek RitaReprodukciós válság fenyegetheti az emberiséget a spermiumszám csökkenése miatt, ráadásul az ezredforduló óta a csökkenési sebesség több mint megduplázódott - hívta fel a figyelmet az MTI egy brit kutatásra.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA kamatemelkedések miatt már hatmillió forintnál is nagyobb kedvezményt kell egy összegben visszafizetniük azoknak, akik nem tudják teljesíteni öt év alatt a babaváró támogatás feltételeit. Ha nem születik meg ennyi idő alatt egy gyermekük sem, akkor ráadásul a felvett tízmillió forintot személyi kölcsönnel felérő kamattal, 16,66 százalékkal kellene törleszteniük tovább. – írja a Bank360.hu.
Szerző(k): Herman Bernadett