A magyar kormány Európai Bizottság irányába tett vállalásait támogatva, és a közpénzek hatékony felhasználását elősegítve a Gazdasági Versenyhivatal három közbeszerzési piacot azonosított, melyeken megvizsgálja az egyajánlatos eljárások okait. A hatóság elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát vette vizsgálat alá, ahol az elmúlt években kimagasló volt az egyajánlatos közbeszerzések aránya. Ezzel nincs vége, úgy tudjuk, a versenyhivatal a következő hónapokban további piacokon indít majd gyorsított ágazati vizsgálatokat.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsAz ársapkák bevezetése helyes döntés volt a kormányzat részéről, „és ami a legfontosabb, a magyar emberek érdekét szolgálta” – jelentette ki Rigó Csaba, a GVH elnöke, aki úgy látja, hogy az uniós bíróság szerint előrébb való a profit, mint az, hogy válság idején a nehezebb helyzetben lévő emberek is hozzájuthassanak az alapvető élelmiszerekhez.
Szerző(k): L. K.A vizsgálat 2020 decemberében már lezárult, most viszont utóvizsgálatot indít a Versenyhivatal.
Szerző(k): Z. B.Együttműködött a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH) a megtévesztő hirdetések miatt elmarasztalt Innovelle Pharma Kft., amelynek ennek hatására több mint 10 millió forinttal kevesebb, 36 millió 450 ezer forintos bírságot kell fizetnie - közölte a GVH kedden az MTI-vel. A közlemény szerint még 2020 októberében a megtévesztő hirdetései miatt marasztalta el a hivatal a vállalkozást, amelyre csaknem 47 millió forintos bírságot szabott ki.
Szerző(k): L. K.A PET-palackok tíz éven belül kiszorulnak a vendéglátásból, mondta Maros Róbert, a Cup Revolution Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak. Úgy véli hamarosan visszatérnek az üdítő- és szódagépek. A repoharas vállalkozó beszélt a tokenrendszer bővítéséről is és arról is milyen további fejlesztéseket valósítanak meg.
Szerző(k): Koncsek RitaA tisztességtelen áremelések miatt már követelik a kormány piaci beavatkozását a fogyasztói szervezetek Németországban, amelyek javaslatot nyújtottak be egy, a teljes élelmiszerláncot ellenőrző, állami árfigyelő központ felállítására.
Szerző(k): Thurzó KatalinAktív volt az elmúlt héten a magyar gazdaság: a KSH több adatot is közölt, míg Nagy Márton minisztériuma a légitársaságokat és a kiskereskedelmi láncokat is nagyítóval vizsgáltatja. Megmutatjuk, hogyan mozogtak a benzinárak, mi történt az MNB kamatdöntő ülésén, s hogy érdemes-e még állampapírt venni. Heti összefoglaló.
Szerző(k): K. O.Miközben az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint komoly társadalmi feszültséget szülhet, hogy Magyarországon a piacvezető láncok egy tudatos stratégia részeként egységesen szembe mennek a vásárlók és a magyar gazdaság érdekeivel, addig a Szlovákiában olyan akciókat kínál az egyik multi, amivel szinte képtelenség felvenni a versenyt. Egyes prémium termékek fele annyiba kerülnek mint hazánkban, de az általános élelmiszereknél is nagy különbség mutatkozik az egyértelműen magyarokra vadászó Kaufland akciós kínálatát nézve. A Lidl-t és a Kauflandot is tulajdonló Schwartz Group tavaly csoportszinten 64 128 milliárd forintra növelte bevételét.
Szerző(k): Németh TamásA piacvezető láncoknál tudatos stratégia része, hogy egységesen szembe mennek a vásárlók és a magyar gazdaság érdekeivel – közölte az Egyenlő.hu modern szakszervezet az Economxszal. Versenyjogi eljárás derít rá fényt, hogy miért drágulnak újra kiugróan az élelmiszerek.
Szerző(k): Thurzó Katalin