Olaf Scholz kenyai minta alapján állítana elő Németországban geotermikus energiát. A német kancellár méltatta, hogy Kenya már 2030-ra csak fenntartható energiaforrásból tervezi fedezni áramfelhasználását.
Szerző(k): EconomxLantos Csaba energiaügyi miniszter egy előadás keretében Magyarország energiafüggőségének csökkentési lehetőségeiről beszélt, hangsúlyozva a megújulók szerepét.
Szerző(k): Fellegi TamásSzándéknyilatkozat született a 2017-ben létesült, Magyarországon első és azóta is egyetlen geotermikus hőerőművének fejlesztéséről.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsKiszámítható és ösztönző szabályozási keretet teremt a geotermikus energia hasznosítására a bányászati törvény Országgyűlés által elfogadott módosítása - közölte az Energiaügyi Minisztérium. A bányafelügyelet közhiteles nyilvántartást vezet majd a geotermikus kutatási területekről. A maximum harmincöt éves időtartam egy alkalommal, legfeljebb az eredeti időtartam felével meghosszabbítható.
Szerző(k): Németh TamásSzünetelnek a szaunák, csökken az uszodák vízhőmérséklete, de a termálfürdők melegek maradnak.
Szerző(k): Gáll AnnaÉrezhetően csökkentené Magyarország földgázfelhasználását a geotermikus energia szerepének növelése, ám ehhez a kormánynak konkrét fejlesztési terveket kellett volna letennie az asztalra.
Szerző(k): Komócsin SándorMinden lehetőséget ki kell használnunk, hogy az energetika terén is erősítsük hazánk önellátását, enyhítsük a hazánkra nehezedő nyomást, és a geotermikus energia minél szélesebb körű alkalmazásával hosszú távon megerősítsük Magyarország energiaszuverenitását – jelentette ki Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöke a HírTv műsorában. Létrehozzák a Magyar Geotermikus Klasztert.
Szerző(k): Domokos ErikaMagyarország a következő mintegy harminc évben el kívánja érni, hogy az ország ne fogyasszon többet 3-4 milliárd köbméter gáznál évente, szemben a jelenlegi 11,5 milliárd köbméterrel; 2050-re az ország területén termelt, nem fosszilis eredetű energia segítségével csökkenhetne jelentősen kitettsége a külföldről érkező gáztól - jelentette ki a technológiai és ipari miniszter hétfőn Brüsszelben.
Szerző(k): EconomxAz európai távközlési cégek tisztviselői kongatják a vészharangot amiatt, hogy áramhiány esetén szünetelhetnek a mobilhálózatok, ugyanis a kontinensen nincs olyan tartalékrendszer, amely meg tudna bírkózni a tartós áramhiánnyal. Megkérdeztük, hogy itthon fennáll-e ez a veszély.
Szerző(k): Szász Péter