A Pénzügykutató Zrt. munkatársai szerint az idén, a kedvező külső konjunktúra mellett, az erőteljes belső ösztönzők hatására a válság utáni időszakot nézve rekordmértékű növekedést érhet el a magyar gazdaság, a GDP 4,4 százalékkal bővülhet - mondta Várhegyi Éva, a cég tudományos tanácsadója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Szepesi AnitaMekkora nyugdíjemelést akarnak, és mennyi az esélye a megvalósulásnak? A nyugdíjas szervezetek vezetőit és a Pénzügyminisztériumot is megkérdezte a 24.hu.
Szerző(k): Szabó DánielA GKI 4 százalékról 4,2 százalékra emelte idei GDP-prognózisát, és úgy véli, az ennél kissé gyorsabb növekedésnek nagyobb az esélye, mint az alacsonyabbnak, a jövő évi 3,2 százalékos várható növekedésnek viszont lefelé nagyobb a kockázata - mondta Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke az MTI szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaA leggyakrabban figyelt jóléti mutató, az egy főre jutó GDP, 4,7-szer olyan magas Budapesten, mint Nógrád megyében és 3,6-szer olyan magas, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - idézi a Portfoilo.hu Virág Barnabást a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatóját.
Szerző(k): Szász PéterNem javul a szociális helyzet Romániában annak ellenére, hogy a gazdaság sok éve nő, és a bővülés üteme időnként kiemelkedő.
Szerző(k): Barabás JúliaAz OECD minimálisan rontotta a globális gazdaság növekedésével kapcsolatos korábbi előrejelzését a kereskedelmi konfliktusok számának a növekedése, és a feltörekvő piacok bizonytalansága miatt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dánielfinanszírozási képesség az MNB számításai szerint a GDP 2,5 százalékára, 826 millió euróra csökkent az előző negyedévi 1,670 milliárd euróról, ami GDP-arányosan 5,6 százaléknak felelt meg - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielVisszavetheti a német gazdaság fejlődésének ütemét a protekcionizmus és az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi konfliktusa - figyelmeztetett szerdán az egyik vezető német gazdaságkutató intézet.
Szerző(k): Domokos Erika