A párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elemzői arra számítanak, hogy az inflációs nyomások növekedésének közepette idén 3,9 százalékkal, jövőre pedig 3,0 százalékkal bővül Magyarország hazai összterméke (GDP) a tavalyi 5,0 százalék után - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaTavaly egész évben csökkent a brit gazdaságban végrehajtott beruházások értéke, ami példátlan nem recessziós időszakokban - mondta Ben Broadbent, a Bank of England helyettes kormányzója az MTI szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaVártnál is nagyobb mértékben lassult az orosz gazdaság teljesítményének növekedése az idei első negyedévben elsősorban a nagykereskedelmi forgalom visszaesése miatt, amit a januártól életbe léptetett magasabb áfa okozott - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaJelentős javulással tizenöt éves csúcsra ért a fogyasztók hangulata az Egyesült Államokban májusban a Michigan egyetem szokásos havi felmérésének tanúsága szerint - írta az állami hírügynökség.
Szerző(k): Domokos ErikaKilőtt a magyar gazdaság, az idei első negyedévben mind éves, mind negyedéves bázison - a már rendelkezésre álló adatok alapján - az élre került Magyarország az EU-ban. A forintnak viszont gyengülést hozott az adatközlés.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaGyorsult a gazdasági növekedés az euróövezetben és az Európai Unióban január-márciusban a tavalyi utolsó negyedévhez képest. Az uniós tagállamok közül Magyarország gazdasága nőtt a leggyorsabb ütemben negyedéves és éves összevetésben is - ez derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által szerdán közölt második becslésből az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielÉves összehasonlításban 2,5 százalékra mérséklődött az első negyedévben a cseh gazdasági növekedés a tavalyi utolsó negyedév 2,6 százalékos mutatójához viszonyítva - jelentette be a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) az előzetes adatokat szerdán Prágában.
Szerző(k): EconomxLátványosan gyorsan száguldott a magyar GDP az idei első negyedévben - a piaci elemzők szerint azonban a következő hónapok már lassulást hoznak.
Szerző(k): Domokos László