Jövőre beüthet a világgazdaságban a recesszió, ami jó is, mert a kilátások már aligha lehetnének rosszabbak - mondta Steen Jakobsen, a Saxo Bank szakértője, aki szerint a jegybanki politika megszűnt működni. A jelenlegi zsákutcából a gyenge dollárból adódó pénztöbblet rángathatja ki a világgazdaságot. A közgazdász szerint a magyar gazdaság jövője is ezen múlik.
Szerző(k): Rácz GergőMiközben egyre sötétebb fellegek gyülekeznek a világgazdaság helyzete és kilátásai felett, itthon továbbra is azt találgatjuk, mikor kezd el érdemben csökkenni a magyar gazdaság növekedési üteme - állapította meg Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. vezető elemzője. A forint viszont tartósan gyengülő pályán maradhat, átmeneti szünetekkel.
Szerző(k): Domokos LászlóAugusztusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 5,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületeké 14,1 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 3,5 százalékkal mérséklődött. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 10,5 százalékkal csökkent a júliusihoz mérten - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): Domokos ErikaJócskán feljavította idei gazdasági előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap. A magyar teljesítmény az IMF mostani várakozása szerint 2019-ben és jövőre is elérheti az amúgy egyre rosszabb globális átlagot.
Szerző(k): Rácz GergőLassul a világgazdaság, ennek megfelelően mind az idei, mind a jövő évi prognózisán rontott a Nemzetközi Valutaalap legfrissebb elemzése szerint és a jövő évi előrejelzése sem teljesen felhőtlen a globális gazdasági folyamatok alakulását illetően. Ezzel szemben Magyarország GDP adatait felfelé korrigálta az IMF, ám még ezzel együtt is jelentős lassulás várhat a magyar gazdaságra 2020-ban. A régiós versenytársainkhoz képest nem állunk rosszul - legalábbis ami a GDP-adatot illeti.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöbbek között a magyar gazdaság uniós átlag feletti növekedésnek, a csökkenő adóterheknek köszönhetően Magyarország és azon belül kiemelten Budapest a következő években is vonzó befektetési célpont lesz a PM államtitkára szerint.
Szerző(k): Csernátony CsabaA jövő heti makronaptár szerint az ipar részletes adatait, valamint a lendületesen növekvő építőipari számokat publikálják.
Szerző(k): Csernátony CsabaCsapdában vergődik Fehéroroszország: katasztrofálisan gyenge a munka termelékenysége, amin csak úgy tudnának segíteni, ha rengeteg embert elbocsátanának.
Szerző(k): Barabás Júlia