Ifo: a vártnál nagyobb lehet a német növekedés idén
A második negyedévben 0,8 százalékkal bővülhetett a német gazdaság a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet kedden közölt várakozása szerint - írta az MTI.
Ifo: a vártnál nagyobb lehet a német növekedés idén
A második negyedévben 0,8 százalékkal bővülhetett a német gazdaság a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet kedden közölt várakozása szerint - írta az MTI.
Vesztett lendületéből az euróövezet gazdasága
A német és a francia gazdaság teljesítményének lanyhulása miatt júliusban lassuló ütemben nőtt az euróövezet gazdasági aktivitása - mutatja az IHS Markit londoni gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) végleges júliusi értéke.
Lelkesek a vállalkozók, jó éve lehet a magyar gazdaságnak
Optimisták a vállalkozók, magasan áll a Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Index (GFI), és jobban állnak a háztartások is. A kiviteli-behozatali mérleg viszont utóbbi irányába tolódik, és egyre égetőbb a létszámhiány.
Figyelmeztetést kaptak a lengyelek - veszélyben az uniós forrás
Lengyelország feszült kapcsolatai az Európai Bizottsággal középtávon negatív módon befolyásolhatják a lengyel gazdaság növekedési lehetőségeit és a költségvetés mozgásterét, rövidtávon azonban nem kell számottevő következményekkel számolnia - írja a Fitch Ratings kedden kiadott elemzése.
Váratlan adatot közölt az Egyesült Államok
Az Egyesült Államokban stagnáltak a személyi jövedelmek júniusban a növekedést váró elemzői várakozások ellenére, a személyi kiadások pedig a becsléseknek megfelelően emelkedtek.