Hagyományosan a karácsony utáni első nyitvatartási napokon nagy tömegek alakulnak ki, akik az ajándékok egy részét megpróbálják becseréltetni. Vagy azért mert hibásak, sérültek, vagy azért, mert többet is kaptak ugyanabból, netán azért, hogy visszakapják az árukat. Viszont nem mindent köteles bevenni a boltos, mást meg nem kell lenyelnie a fogyasztónak.
Szerző(k): Szabó DánielAz MFB csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalási portfóliója az év végére 480 milliárd forinttal nőhet és meghaladhatja az 1200 milliárd forintot, így a társaság várhatóan fennállásának legsikeresebb évét zárja 2020-ban - közölte a cég hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): Csernátony CsabaA karácsony környéki vásárlási boom kiváló terep és helyzet az ügyeskedő, a vevő átverésében utazó, kereskedőnek nehezen, csalónak annál inkább nevezhető piaci aktorok számára. Főleg, ha a vásárló nem is nagyon van tisztában a jogaival. Érdemes túlesni tehát egy röpke fogyasztóvédelmi szemináriumon ahhoz, hogy ne kifosztással záruljon a karácsonyi költekezés.
Szerző(k): Molnár CsabaA szavatosság-jótállási szabályozás átfogó módosításának részeként 2021-től a papír alapú mellett bevezetik az elektronikus jótállási jegyet. Ha a tartalma mindenben megfelel a kapcsolódó előírásoknak, akár egy telefonra vagy mobilalkalmazásba letölthető e-számlával is intézhetjük majd a meghibásodott termékek javíttatását - adta hírül az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Szerző(k): Szász PéterÚj, kifejezetten beruházási hitelekhez kapcsolódó kezességvállalási konstrukcióval segít az MFB csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. a koronaválság miatt nehéz gazdasági helyzetbe került hazai vállalkozásoknak.
Szerző(k): Herman BernadettGarantiqa Krízis Garanciaprogram Investment Hitelgarancia néven 2032-ig szóló garanciaterméket hozott létre a kormány. Indok: a koronavírus világjárvány negatív gazdasági hatásainak mérséklése.
Szerző(k): Németh GézaÉvek óta rengeteg panasz érkezik a fogyasztóvédelmi hatósághoz a jótállási igényekkel kapcsolatban, számos vásárlónak kell szembesülnie azzal, hogy a kicserélés iránti igények falakba ütköznek vagy a javítások elhúzódnak. Vége a kereskedők kukacoskodásának, jövőre jön a fogyasztókat védő jogszabály-módosítás.
Szerző(k): Herman BernadettMódosulnak a szavatosság és jótállás szabályai jövőre, sávos lesz a jótállási idő, és jön az e-jótállási jegy, valamint bővülhetnek a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési keretei is - közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Szerző(k): Szabó DánielA Garantiqa új programjában már a nagyvállalatok is igénybe vehetik az állami garanciavállalást, mivel az egy adósnak nyújtott maximális kezességvállalás mértéke ebben a programban elérheti az ötmilliárd forintot is.
Szerző(k): Domokos László