A nap folyamán megfordult a részvénypiaci hangulat, ennek köszönhetően a BUX emelkedéssel fejezte be a kereskedést. Az európai jó hangulat főleg az OTP-re volt kedvező hatással, így a bankpapír árfolyama jelentősen nőtt - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek.
Szerző(k): Domokos ErikaA nemzetközi tőzsdékhez képest felülteljesítő volt pénteken a magyar tőzsde, a részvénypiac forgalma mindössze 4,9 milliárd forintot tett ki.
Szerző(k): Domokos ErikaIndexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon. A BUX 0,17 százalékos mínusszal nyitott.
Szerző(k): Szabó DánielÁrfolyamcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai értékpapírpiacokon. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb piacokon, Londonban, Frankfurtban és Párizsban 0,2-0,5 százalékos indexcsökkenéssel indulhat a pénteki kereskedés - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielJelentős ingadozások után túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden. A kínai, az európai és az amerikai feldolgozóipar vártnál jobb teljesítményéről tanúskodó beszerzésimenedzser-indexek javították a hangulatot, de a harmatgyenge augusztusi euróövezeti inflációs adatok visszafogták a kockázatvállalási kedvet.
Szerző(k): Szepesi AnitaVegyes kezdésre lehet számítani kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a frankfurti index 0,5 százalék emelkedéssel, a londoni 0,2 százalék csökkenéssel, a párizsi pedig 0,6 százalékkal alacsonyabban kezdheti a keddi kereskedést - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielGyengüléssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
Szerző(k): Szepesi AnitaVegyes nyitás várható a főbb nyugat-európai részvénypiacokon csütörtökön - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel