Hétfőtől kötelező lesz az új energiacímkék használata a műszaki boltok egyes termékein és a webáruházak termékismertetőiben. Kiderül, hogy a különböző gépeknél milyen új jelölések lesznek az új címkéken. Kisokos.
Szerző(k): Csernátony CsabaA szentimentális vásárlók minden eddiginél többet költenek Valentin-napra: az ezzel kapcsolatos kiadások az elmúlt évtizedben 180 százalékkal nőttek Európában az éves Mastercard Love Index szerint. A magyarok tavaly több mint 10 milliárd forinttal költöttek többet, mint 2011-ben. Ennek felét 2020-ban utazásra költötték a szerelmesek, de ékszerre is több mint 350 milliót adtak ki.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMást és másként vásárlunk a járvány idején a boltokban. Felértékelődött annak fontossága, mit teszünk a kosarunkba, ugyanis a hazai gyártók számára a fogyasztók vásárlásai jelentik a járvány legjobb ellenszerét – derült ki a #veddahazait akció 2021-es folytatásáról tartott sajtótájékoztatón.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA ruházati boltok forgalma tavaly közel 25 százalékkal esett az előző évhez képest. Sok ruházati bolt bezárt, ez a plázákban szembetűnő.
Szerző(k): Domokos ErikaMagyarországon tavaly decemberben a nettó áramfogyasztás 2,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a gázfogyasztás az előző évhez hasonlóan alakult - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Erzsébet-utalvány kivezetése miatt keletkezett piaci űr betöltését célozták meg a Nemzeti Utalvány kibocsátói. Jelenleg nagyban zajlik a beváltóhelyi hálózat kiépítése és immár ezer fölötti azoknak a szerződött pontoknak a száma, amelyek elfogadóhelyek lesznek. Lapunk utánajárt, milyen szisztéma szerint dolgoznak a kibocsátók.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA befektetőket nem érdeklik már a gazdasági adatok, csak azt nézik, melyik ország hol tart az oltási programban. Mindenki arra pozicionálja magát, hogy mikor jön el majd a nyájimmunitás és melyik országban mikor tér vissza a járvány előtti állapot. Ha elszámolják magukat, akkor viszont nagy lehet a csalódás.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásJelentősen csökkent, de így is magas szinten maradt az euróövezeti háztartások megtakarítási rátája a tavalyi harmadik negyedévben - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika