Lengyelországban már csökkentik a rezsit, ráadásul visszamenőleg
2023 elejétől visszamenőlegesen csökkentette a lengyel kormány az áram árát a hétköznapi fogyasztók számára öt százalékkal. Hamarosan rendezik a túlfizetéseket is.

Már felélte az emberiség a Föld idei készleteit, a magyar fiatalokat alig érdekli a környezetünk védelme
Augusztus 2-ig az emberiség annyi nyersanyagot használt fel idén, amennyit egy év alatt a Föld kitermelni képes. Tavaly ez a szám öt nappal korábbra, július 28-ra esett, idén azonban pontosabb számításokkal dolgozott a Global Footprint Network.
Isszák a kínaiak a kávét, mint a vizet: így lett nyereséges a Starbucks
A vártnál nagyobb nyereséggel zárta a negyedévet a Starbucks, miután fellendült a kínai kereslet.
Európa csúcsgazdasága megingott, spórol az energián
Csökkent Németország energiafelhasználása az év első felében a magas energiaárak és a gazdaság gyenge teljesítménye miatt.
Jut is, marad is: tízezer tonnával több a termés a tavalyinál
Idén 14 százalékkal több dinnye terem, legalább tízezer tonnával több sárgadinnye termés szolgálja ki a hazai fogyasztókat.