Az idei második negyedévben 3 millió 931 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 55 ezer fővel több, mint egy évvel korábban, miközben a munkanélküliek 449 ezer fős létszáma 23 ezerrel volt alacsonyabb, mint 2012 azonos időszakában – közölte kedden a KSH.
Szerző(k): NAPINem élnek minden, az új Munka törvénykönyve (Mt.) nyújtotta kedvező lehetőséggel a munkáltatók, több új jogintézmény alkalmazását pedig továbbra is értelmezési és koherenciaproblémák gátolják − vélik a jogszabály hatályba lépése óta eltelt egy év tapasztalatai alapján munkajoggal foglalkozó ügyvédek. A szakszervezetek főleg a munkabéreket csökkentő változásokat nehezményezik.
Szerző(k): Kiss MelindaAz NFSZ adatai szerint a munkaügyi ellátórendszerben szereplők száma négy és fél év után újra félmillió alá csökkent. A négy hónapja tartó javulásban a közmunka segít a legtöbbet.
Szerző(k): Domokos LászlóEgyre valószínűbb, hogy minden gazdálkodó lebukik, aki nem jelenti be alkalmazottait - figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében. A hivatal szerint ugyanis a foglakoztatás ellenőrzésekor egyre eredményesebb módszereket alkalmaznak.
Szerző(k): NAPIMegdöbbentően kevesen igényelték a bérkompenzációhoz igénybe vehető támogatást. Túlbecsülték a keretet, a rendszerbe passzoló foglalkoztatottak és az igénylő cégek várható számát. Sokan az adminisztráció miatt hátráltak meg.
Szerző(k): Kiss MelindaAz első Varga-csomagban bejelentett zárolások miatt hatmilliárd forintot kell visszatartania a nemzetgazdasági tárcának a Nemzeti Foglalkoztatási Alap költségvetéséből. A szaktárca szerint ezt főleg a szak- és felnőttképzési alaprész terhére teljesítik majd.
Szerző(k): Kiss MelindaA hónapok óta alacsonyan járó infláció jót tesz a béradatoknak, a bruttó bérek ugyanis csak kissé nőnek, míg a reálbérek egyenesen szárnyalnak - papíron. A cégek továbbra is a tavalyinál kevesebb embernek adnak munkát.
Szerző(k): Domokos LászlóA munkanélküliség csökkentése és a foglalkoztatás növelése érdekében hálózatot hozna létre a tagállamok munkaügyi hivatalaiból az Európai Bizottság - közölte hétfőn a brüsszeli testület.
Szerző(k): MTI