Most sem pihennek a revizorok, itt csapnak le a héten
Január második felében elsősorban az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint a nyugta- és számlaadást ellenőrzik majd.
Most sem pihennek a revizorok, itt csapnak le a héten
Január második felében elsősorban az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint a nyugta- és számlaadást ellenőrzik majd.
Növekszik a munkanélküliség a törököknél
A török munkanélküliségi ráta a férfiaknál 7,5 százalék, a nők körében 11,8 százalék volt novemberben.
Itt csap le a NAV
Ezekbe a vármegyékbe küld a héten adóellenőröket a NAV.
Ennél a magyarországi multinál kiértékelik a négynapos munkahét lehetőségét
Az Economx értesülései szerint január végére lezárulhat a Magyar Telekom négynapos munkahéttel kapcsolatos tapasztalatainak kiértékelése. Szerkesztőségünknek jogi szakértők azt is elmondták, jó megoldás lehet, ha a cégek először tesztjelleggel, a munkaszerződések módosítása nélkül vezetik be a négynapos munkahetet.
Nagy Márton: 2024 boldogabb és sikeresebb év lesz
A nemzetgazdasági miniszter szerint a magyar gazdaságban a növekedési képességek és irányok megfelelőek. Ha az akadályokat ki tudjuk kerülni, akkor a növekedés sebessége is jelentős lehet.