Erősen fogalmazott Parragh László, az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a HVG-nek adott interjúban.
Szerző(k): Domokos Erika, Domokos LászlóKésőn jött és kis mértékű volt a béremelés az egyetemi oktatók esetében. Az életszínvonaluk romlott, ez pedig meg is látszik az elégedettségükön.
Szerző(k): Szabó DánielMájus 1., amelyet 1890-ben ünnepeltek először, egy évszázadon át volt a munkások nemzetközi ünnepe, az 1990-es évektől pedig a munkavállalók szolidaritási napja - derül ki az MTVA Sajtóadatbankjának anyagából.
Szerző(k): Domokos ErikaKevesebb mint két hónap alatt az új ezresek adják a teljes állomány közel felét.
Szerző(k): Csernátony CsabaA munkaerőhiány miatt egyre nagyobb ütemben nőnek a bérek, miközben a nyugdíjak éppen, hogy követik az infláció alakulását. Emiatt évről-évre lemaradhat az öregségi ellátások vásárlóereje a nemzetgazdasági átlagbér vásárlóerejétől. A nyugdíjemelésre vonatkozó törvényi rendelkezéseket célszerű lenne módosítani - figyelmeztetett Farkas András nyugdíjszakértő.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA közép- és kelet-európai országok közül Magyarország az egyik első, ahol a PayPal helyi nyelven is elérhetővé teszi szolgáltatásait - jelentette be a elektronikus kereskedelemre szakosodott, pénzforgalmi szolgáltatásokat nyújtó pénzügyi vállalkozás.
Szerző(k): Domokos LászlóMegszólalt a képviselői bérek sajtóban megjelent változásait kapcsán a Fidesz-frakció.
Szerző(k): Domokos LászlóNégy év alatt 7,5-ról 7,1 százalékra csökkent a 60 napnál hosszabb ideig rendezetlen közműszámlák díjösszegének aránya, vagyis fokozatosan javul a lakosság díjfizetési fegyelme - derül ki a Díjnet friss elemzéséből.
Szerző(k): Domokos László