Ennyit kerestek szeptemberben a magyarok
Meghaladta a 428 ezer forintot a hazai bruttó átlagkereset, amely a tavalyi időszakhoz képest 9,1 százalékos növekedést jelent - közölte a KSH.
Ennyit kerestek szeptemberben a magyarok
Meghaladta a 428 ezer forintot a hazai bruttó átlagkereset, amely a tavalyi időszakhoz képest 9,1 százalékos növekedést jelent - közölte a KSH.
Kiderült: hónapokat csúszhat a rendőri fegyverpénz kifizetése
A Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT) november 25-ei ülésén a belügyi tárca képviselői által adott tájékoztatás szerint akár 2022 márciusáig is elhúzódhat a – miniszterelnök által eredetileg januárra ígért – fegyverpénz kifizetése, melynek számítási alapja a tervek szerint (a rendőrök számára kedvezőtlen módon) még az idei illetmény lenne.
Célegyenesben az európai kötelező minimálbér bevezetése
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta a kötelező minimálbér bevezetéséről szóló tárgyalások megkezdését azzal a céllal, hogy a minimumkövetelmények megállapításával az Európai Unió tisztességes megélhetést biztosító bérszintet állapítson meg a munkavállalóknak - közölte az uniós parlament csütörtökön.
Kutatás: főként a tanulatlan, keveset kereső emberek utasítják el az oltásokat
A jobban keresők magasabb arányban oltatják be magukat, mint a kispénzűek – derült ki a platy.sk álláskereső oldal közvélemény-kutatásából. Az egész felmérés szinte azonos eredményt hozott más országokban is, tehát nem egyedi trendről van szó. Csehországban, Magyarországon és Bulgáriában is ugyanilyen összefüggést tapasztaltak a bérek és az oltás között - írja az Új Szó.
MNB: segíteniük kell a bankoknak a moratóriumból kikerült adósokat
Fizetéskönnyítő programokat kell kidolgozniuk a bankoknak a moratóriumból kikerült, törlesztési nehézségekkel küzdő ügyfeleknek.