filmalap

10.
08.
15:41
Ismét híres színészekkel futhat össze Budapest utcáin

Ismét híres színészekkel futhat össze Budapest utcáin

Négymilliárd forintos költségvetésű, angol-magyar koprodukciós filmet forgatnak nyolc hétig Magyarországon. A Lesley Manville és Isabelle Huppert főszereplésével készülő Mrs. Harris Goes To Paris című mozifilm gyártását 280 millió forinttal támogatja a Nemzeti Filmintézet, a munkákban 170 magyar szakember vesz részt - közölte az NFI.

Szerző(k): Domokos Erika
09.
24.
18:06
A Színművészeti új fenntartója szerint lesz tanár és van új épület, ahol tanítanak

A Színművészeti új fenntartója szerint lesz tanár és van új épület, ahol tanítanak

Az SZFE-t fenntartó kuratórium egyik tagja, Lajos Tamás az ATV Híradónak azt mondta: amennyiben a bíróság kimondja, hogy jogszerű az egyetemi oktatók sztrájkja, a kuratórium alternatív oktatást szervez. Lajos szerint ugyanakkor a sztrájk jogellenes, a dolgozóknak politikai követelései vannak.

Szerző(k): Domokos Erika
07.
09.
14:06
Ha ezt kitanulja, lesz állása

Ha ezt kitanulja, lesz állása

Nyolc filmes hiányszakma képzését támogatja a Nemzeti Filmintézet (NFI), így a gyakorlatorientált képzések kedvező tandíjakkal indulhatnak októbertől - jelentette be az NFI.

Szerző(k): Domokos Erika
04.
29.
12:15
Ingyen nézhet magyar filmeket péntektől

Ingyen nézhet magyar filmeket péntektől

A Nemzeti Filmintézet (NFI) nyolc évtized húsz magyar vígjátékát teszi ingyenesen elérhetővé online tíz napon át a Magyar Film Napja alkalmából április 30-án - adta hírül az NFI.

Szerző(k): Domokos Erika
04.
20.
12:55
Új, állami filmstúdió épül a gazdaságvédelmi akcióterv keretében

Új, állami filmstúdió épül a gazdaságvédelmi akcióterv keretében

Kibővítik a Nemzeti Filmintézet tulajdonában lévő Mafilm fóti stúdiótelepet. A már tavaly beharangozott fejlesztés a kormány 2020. április 15-i rendelete szerint a gazdaságvédelmi akcióterv keretében, kiemelt kormányzati beruházásként valósul meg, lebonyolítója az állami magasépítési beruházások megvalósítását végző Beruházási Ügynökség. Káel Csaba filmipari kormánybiztos hétfőn arról beszélt az állami rádióban, hogy négy új műterem készül, és ezzel ötszörösére, 12 200 négyzetméterre bővül a fóti stúdiókapacitás.

Szerző(k): Domokos Erika
03.
18.
16:24
Tűzoltásba kezdenek - előbb fizet a Filmintézet

Tűzoltásba kezdenek - előbb fizet a Filmintézet

A koronavírus miatt a magyarországi filmgyártók is nehéz helyzetbe kerültek, a külföldi produkciók távoztak, az eddig teljes kapacitással működő hazai filmgyártó vállalatok nem tudnak munkát biztosítani a szakembereknek és szolgáltatóknak. A Nemzeti Filmintézet (NFI) ezért kármentő intézkedéseket hozott.

Szerző(k): Domokos Erika
03.
13.
16:23
A filmnézés is ingyenes lesz a következő napokban

A filmnézés is ingyenes lesz a következő napokban

A Nemzeti Filmintézet nyolc filmet tesz szabadon hozzáférhetővé az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának alkalmából - jelentette be az intézmény.

Szerző(k): Domokos Erika
02.
21.
17:53
A magyar és a közép-európai történelmet akarja elmesélni a Filmintézet

A magyar és a közép-európai történelmet akarja elmesélni a Filmintézet

Komolyabban kell vennünk a közép-európai koprodukciókat, hiszen olyan közös kultúrával és történelemmel rendelkezünk, amelyre lehet építeni; a saját életünkről kell mesélnünk - mondta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a The Hollywood Reporter című amerikai filmes portálnak.

Szerző(k): Domokos Erika
02.
04.
15:22
Film készül Hosszú Katinkáról - az állam 560 milliót ad rá

Film készül Hosszú Katinkáról - az állam 560 milliót ad rá

Portréfilm készül a Nemzeti Filmintézet 559,7 millió forintos támogatásával Hosszú Katinkáról, minden idők egyik legsikeresebb magyar sportolójáról - adta hírül a Filmintézet (korábbi nevén Filmalap).

Szerző(k): Domokos Erika
01.
14.
15:14
El se hinné, már milyen szakmákat oktatnak!

El se hinné, már milyen szakmákat oktatnak!

Március 2-ig várja a nemzeti Filmintézet (korábbi nevén Filmalap) a szakmai képzéseket szervező intézmények pályázatait összesen 12 szakterületre. Most először lehet pályázni sminkes és fodrász kisegítő, jelmezkivitelező, mikrofonos és öltöztető képzések programjával is.

Szerző(k): Domokos Erika