Ezért fog nyerni a Fidesz 2022-ben
A falusiak nem értik, hogyan lehetnek olyan hülyék a városiak, hogy az ellenzékre szavaznak ahelyett, hogy a kormánypártot támogatnák, amely annyi jót tett, tesz és fog tenni az emberekkel.
Ezért fog nyerni a Fidesz 2022-ben
A falusiak nem értik, hogyan lehetnek olyan hülyék a városiak, hogy az ellenzékre szavaznak ahelyett, hogy a kormánypártot támogatnák, amely annyi jót tett, tesz és fog tenni az emberekkel.
Egy újabb kormányzati lépés, amit még a fideszesek többsége sem helyesel
Tízből hatan - és legkevésbé a fideszes szavazók - hallottak arról, hogy az utóbbi másfél évben a kormány úgynevezett közalapítványokat hozott létre és állami vagyont szervez ki ezekbe, de a megkérdezettek háromnegyede inkább nem ért egyet azzal, hogy ezekbe a közalapítványokba az állam eddig ezermilliárdos nagyságrendben szervezett ki vagyont - derül ki a Publicus Intézet legfrissebb, a Népszava által megrendelt közvéleménykutatásából. A Fidesz-szavazók többsége sem helyesli a lépést.
A Fidesz nem vonja vissza a Fudan-törvényjavaslatot
A Fidesz a csütörtöki bizottsági ülésen nem támogatta a Párbeszéd javaslatát, hogy vonják vissza a kínai Fudan Egyetem építéséről szóló törvényjavaslatot - írja a Facebookon Szabó Tímea. A képviselő szerint ez furcsa ahhoz képest, hogy Orbán Viktor és Gulyás Gergely szerint a Fudan ügye nem áll készen a közéleti vitára, és semmi sincs eldöntve.
Orbán Viktor elárulta, mit tervez akkor, ha elbukja a választásokat
Orbán Viktor a parlamentben kijelentette: Ha a Fidesz veszít 2022-ben, ő képviselő marad, és még 20 évet tervez a politikában
Ki gondolta volna? A kormány csak Budapest világörökségi részén adná el a bérlakásokat
A lakástörvényhez benyújtott módosító indítványt a kormány - megértve a parlamenti frakció álláspontját - csak a főváros világörökségi részére vonatkozóan fogja támogatni - ezt a tájékoztatást kapták kedden este a kormánypárti képviselők Kocsis Máté frakcióvezetőtől. Így értesült fideszes forrásokból az atv.hu.