felújítás

11.
06.
06:20
Uniós pénzből újul meg az ezeréves város

Uniós pénzből újul meg az ezeréves város

Több száz millió forintot költenek főként uniós forrásból Visegrád történelmi városközpontjának rehabilitációjára, egyebek mellett a polgármesteri hivatal és az egészségház felújítására, illetve egy rendezvényház építésére - közölte a munkálatok megkezdése után a település független polgármestere az MTI-vel.

Szerző(k): MTI
11.
04.
12:46
Így is lehet növelni a költségvetés bevételét

Így is lehet növelni a költségvetés bevételét

A magyar lakások zöme elavult, energiazabáló, az állomány kétharmada megérett a felújításra, pénz nélkül azonban ennek nincs realitása. A hiányzó forrást egy olyan innovatív finanszírozási eszköz segíthet megteremteni, amelyben az uniós források mellett nemzetközi fejlesztési és kereskedelmi banki pénzeket gyűjtenek, s amelyből a lakosság és a vállalkozások a vissza nem térítendő támogatások mellé olyan kedvezményes hiteleket kaphatnak, amelynek részletei az energiamegtakarításból törleszthetők - ismertette ma sajtótájékoztatón az öt szakmai szervezet által kidolgozott javaslatcsomagot Bart István, a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) igazgatója.

Szerző(k): Economx
11.
03.
12:34
Továbbépül az 1-es villamos 13 milliárdért

Továbbépül az 1-es villamos 13 milliárdért

Beindult a fővárosi önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK); aláírták az 1-es villamos vonalának meghosszabbítására vonatkozó, 13 milliárdos kivitelezési szerződést, a most folyó, 14 milliárdos felújítási munkákhoz hasonlóan, az A-Híd Zrt.-vel és a Colas-Alterra Zrt.-vel kötöttek megállapodást.

Szerző(k): Economx
10.
31.
16:38
Újabb villamosvonal felújítása indul

Újabb villamosvonal felújítása indul

Jövő hétfőn megkezdődik Budapesten a 3-as villamosvonal felújítása, a munkálatok várhatóan jövő novemberig tartanak.

Szerző(k): MTI
10.
18.
11:14
Rohamosan zsugorodik az építőanyag piac

Rohamosan zsugorodik az építőanyag piac

Épületek építése, a lakásberuházások fellendülése nélkül padlót fog az építőanyag-gyártás, az építőipar növekedését, a kedvező statisztika ellenére sem érzékelik a valóságban az építőanyagok gyártói, a falazóanyagok piaca például mára a 2010-es felére zsugorodott - hívja fel a figyelmet a Magyar Építőanyagipari Szövetség (MÉASZ).

Szerző(k): Economx
10.
09.
10:30
Erre vigyázzon, ha a lakás eladása előtt felújít

Erre vigyázzon, ha a lakás eladása előtt felújít

A felújított lakások drágábban kelnek el felújítandó társaiknál, Budapesten 20 százalékos, vidéken akár kétszer ekkora is lehet a különbség, ez azonban korántsem garancia arra, hogy az eladók minden felújításra fordított befektetése megtérül - állítja az Otthon Centrum (OC), legújabb felmérésének eredményeire hivatkozva.

Szerző(k): Economx
09.
19.
16:15
Elkészült a legnagyobb magyar pláza

Elkészült a legnagyobb magyar pláza

Befejeződött a budapesti Árkád bevásárlóközpont bővítése és átalakítása, a 80 millió eurós beruházással 68 ezer négyzetméteren az ország legnagyobb plázáját hozta létre a fejlesztő ECE Projektmanagement Kft.

Szerző(k): Economx
09.
18.
15:22
Kilencmilliárdnyi városrehabilitációról döntöttek

Kilencmilliárdnyi városrehabilitációról döntöttek

Újabb huszonöt funkcióbővítő és szociális célú városrehabilitációs pályázat támogatásáról döntött a kormány, az Észak-alföldi régióban közel 9 milliárd forint jut fejlesztésekre.

Szerző(k): Economx
09.
17.
17:55
Tévhitek a szigetelésről

Tévhitek a szigetelésről

Általános tévhit a homlokzatszigetelést tervezők körében, hogy a tűzálló kőzetgyapot szigetelőanyag kétszer annyiba kerül, mint a polisztirol. Szakértők szerint az elkészült szigetelési rendszerek egészét nézve mindössze 22-25 százalékos az eltérés a légáteresztő, hangszigetelő, tűzálló kőzetgyapot és a mérsékelten légáteresztő, gyengébb hangszigetelő, nem tűzálló tulajdonságokkal rendelkező polisztirol ára között.

Szerző(k): Economx