A Magyar Közút Nonprofit Zrt. három párhuzamosan futó programban országszerte közel 1600 kilométer utat újít fel mintegy 165 milliárd forintból - közölte az infrastruktúráért felelős államtitkár a közútkezelő tájékoztatása szerint csütörtökön Szomoron, ahol megkezdődött a Zsámbék-Bajna összekötő út két kilométeres szakaszának felújítása. (Képünk illusztráció)
Szerző(k): MTIElöregedőben vannak Budapest irodaházai: a 3 évesnél fiatalabb fővárosi épületek száma csupán 10, az állomány kétharmada, azaz több mint 200 ingatlan viszont elérte azt a kort, amikor egyes rendszereit már fel kell újítani.
Szerző(k): EconomxMegkezdte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a fővárosi \"Százlábú híd\" felújítását, de jelentős forgalomkorlátozásra csak áprilistól kell számítani - közölte hétfőn a BKK az MTI-vel.
Szerző(k): MTIPontosan 10 százalékkal csökkentette üzemeltetési költségeit tavaly egy prémium kategóriás belvárosi irodaház, miután környezetbarát technológiai felújítást hajtott végre.
Szerző(k): EconomxA 30-40 éves szerelvények felújítására 90 milliárdot költenének - spórolás okán.
Szerző(k): MTINettó 5,2 milliárdból, 440 nap alatt újulhat meg a Széll Kálmán tér és jöhet létre a budai fonódó villamosközlekedés. A megvalósításra szóló pályázat ma jelent meg.
Szerző(k): EconomxTarthatóak a vállalkozói szerződésben leírt határidők, a kivitelező nem közölt akadály, így az Árpád híd M és a Lehel utca közötti vonalszakaszon 2013. december 15-étől ismét járhat a villamos, míg a Bécsi út-Lehel utca szakaszon erre 2014. tavaszától kerül sor, ütemterv szerint - közölte lapunkkal a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Szerző(k): EconomxTöbb mint 300 állami ingatlant tartalmazó listáról válogathatja ki a Nemzeti Eszközkezelő azt a tartalék ingatlanállományt, amelyet az eladósodás miatt nehéz helyzetbe kerülők érdekében használhat fel. Első körben 40 ingatlan műszaki felmérését kezdték meg - derül ki a fejlesztési miniszter írásbeli képviselői kérdésre adott válaszából.
Szerző(k): Economx