Nem ciki már a levetett kütyü, divatba jött a használt telefon
Két éve törtek be a magyar piacra, de mára már a startup létből kitört a román vállalkozás, mondta Blaumann Bence, a Rejoy.hu ügyvezető igazgatója.

Épül a a gyilokjáró, szépül a vár
Diósgyőr várának rekonstrukciója során már a gyilokjáró konzoljait helyezi fel az Épkar és az FK-Raszter.
Fél év után kapták vissza a hamburgerek szerelmesei az éttermüket
A Nyugati téri Meki felújítása 1,8 milliárd forintba került, az egyik legnagyobb változás, hogy eltűnt vendégtérben a lépcsősor.
Strand nyílik a nyár végén Budapesten
A budai Lejtő utcai sporttelepen ismét lehet fürdeni. A 12.kerületi létesítmény augusztus 16-tól várja a látogatókat.
Fontos részleget újítanak fel a Szent János Kórházban
Megtalálták a kivitelezőt, így hamarosan elindulhat a Szent János Kórház 27-es tömbjének felújítása és bővítése.