Rég látott optimizmus uralkodik Kínában
Több mint egy éve nem voltak ilyen optimisták a kínai feldolgozóipari vállalatok az értékesítési kilátásokat illetően.
Rég látott optimizmus uralkodik Kínában
Több mint egy éve nem voltak ilyen optimisták a kínai feldolgozóipari vállalatok az értékesítési kilátásokat illetően.
Ismét recesszió felé tart Franciaország?
Könnyen lehet, hogy ismét lassulni fog a francia gazdaság, a beszerzési menedzser indexek ugyanis alulmúlták az elemzők várakozásait.
Idén is kevés lesz az étkezési alma
Nagyjából a tavalyi szinten alakulhat az étkezési célú alma termése idén, kisebb hiány azonban már most érezhető a piacon, ami várhatóan az árakat is felfelé hajtja majd.
Internacionális lett a magyar szőlőmag
A tatai székhelyű Transmissió Kft. megkezdte egy magyar szabadalom hasznosításával készülő termékének, a szőlőmag-mikroőrleménynek az exportálását. A jelentős mennyiségű antioxidánst tartalmazó őrleményből elsőként Szlovákiába és Szlovéniába szállítottak és folyamatban van a szerbiai értékesítés engedélyezése is. Másfél évi előkészítő munka után Kanadától is megkapta a beviteli engedélyt a magyar termék. A szakemberek nemcsak a terméket, hanem az üzemet, az őrlési technológiát is minősítették. Így szerzett jogot a Transmissió a termelésre, a kiszerelésre, a címkézésre, illetve a kanadai exportra. Jelenleg termékforgalmazót keresnek az észak-amerikai piacon. A magyar cég törekvése, hogy partnerein keresztül minél több európai országba eljusson mikroőrleménye. A Transmissió 2009 óta készíti táplálékkiegészítőként mikroőrleményt, kizárólag kékszőlő-magból. Villányi és egri borosgazdáktól szerzi be az alapanyagot. A hazai élelmiszeripar is \"felfedezte\" a kedvező élettani hatásait: egyebek között tésztát és csokoládét dúsítanak vele. A cég újabban étolajat is előállít belőle.
Két éve nem volt ilyen az euróövezetben
Két év óta először erősödött júliusban a feldolgozóipari tevékenység az euróövezetben, a Markit piackutató intézetnek az ágazat általános állapotát tükröző beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 50,3 pontra emelkedett a júniusi 48,8 pontról.