Majdnem egy évvel Moszkva ukrajnai inváziója után a legtöbb orosz energetikai vállalat páriává vált az Európai Unióban, kivéve a Lukoilt, amely továbbra is több száz gázállomást, finomítót és kereskedelmi részleget üzemeltet, és változatlanul is tagja a brüsszeli ipari lobbicsoportoknak.
Szerző(k): Horváth TiborAz illetékes belga ügyészség meghosszabbította az Európai Parlamentet (EP) érintő korrupciós ügy egyik gyanúsítottja, Eva Kaili volt görög szocialista képviselő, a testület leváltott alelnökének fogvatartását – írta csütörtökön a Le Soir belga napilap.
Szerző(k): EconomxRekordot döntött a dúsgazdag bankárok és kereskedők száma az Európai Unióban, akiknek fizetése meghaladja az egymillió eurót.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz EP-képviselők szerint el kell érni, hogy az orosz és a belorusz politikai és katonai vezetést felelősségre vonják az Ukrajna elleni agresszió során elkövetett bűncselekményekért.
Szerző(k): Hercsel AdélMár februártól drágább lesz a dohányzás. Elsőként az úgynevezett hevített termékek ára nő, de ha az Európai Unió úgy dönt, néhány hónapon belül a hagyományos cigaretta ára is növekedhet.
Szerző(k): Sz.Horváth ZsoltEgy-egy apró pozitívum kiemelhető ugyan a Nyugat-Balkán közelmúltjából, az erős 2022-es gazdasági növekedés, a munkanélküliség csökkenése és az energetikai együttműködések azonban gyakorlatilag délibábnak tekinthetők a térség hosszú távú kilátásai szempontjából. Az uniós integráció finoman szólva is elmarad a várakozásoktól, a megélhetési válság mellett pedig már az elvándoroltak sem tudnak annyi pénzt hazautalni, mint korábban.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennRishi Sunak brit miniszterelnök határozott álláspontot képvisel az év végén hatályukat vesztő, brit törvényrendszerbe változtatás nélkül beillesztett uniós törvényekről: felül kell vizsgálni őket, és decemberre kidolgozni az azokat pótló rendeleteket. A környezetvédelmi szervezetek és az ellenzéki Munkáspárt hőzöngése mellett azonban még saját pártján belül is lázadnak a tervei ellen.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz Eurostat végleges adatai alapján decemberben az előzetes adattal megegyezően 9,2 százalékkal emelkedtek éves bázison a fogyasztói árak az euróövezetben, tovább mérséklődve az októberben 10,6 százalékon elért rekordról. Magyarországon messze a legmagasabb az infláció az EU-s övezetben.
Szerző(k): Horváth Tibor