A lengyel államfő a héten mutatta be az általa megvétózott igazságügyi reformra vonatkozó jogszabályok új javaslatait. A tervezet - a bejelentéskor még nem ismert - részletei alapján viszont úgy tűnik, hogy a fő veszély nem hárult el, még mindig lehetősége lenne a kormánypártnak politikai kontrollt gyakorolni a bírák kinevezése és a legfelsőbb bíróság felett.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Európai Bizottság javaslatokat terjesztett elő a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogaira vonatkozó európai szabályok aktualizálására - írja az MTI az uniós bizottságra hivatkozva.
Szerző(k): Szász PéterA Google javaslatot terjesztett elő egy önálló felületen elérhető vásárlói árösszehasonlító keresőprogram létrehozására az Európai Bizottság nagy összegű bírsága kifizetésének elkerülése érdekében - idézi az MTI az amerikai óriásvállalat szóvivőjét.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKartellezés miatt 880 millió eurós (körülbelül 274 milliárd forintos) bírságot szabott ki a Scania svéd autóipari vállalatra szerdán az Európai Bizottság - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterSzétválasztja keresési és ár-összehasonlító szolgáltatásait a Google, hogy megfeleljen az Európai Unió trösztellenes szabályozásának. Az ügyben a nyáron rekord méretű bírságot kapott a szoftveróriás - írja a Bloomberg.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Bizottság útmutatót tett közzé kedden az élelmiszerek kettős minőségét is érintő tisztességtelen gyártói magatartás hatékonyabb tagállami kezelése és az uniós élelmiszer- és fogyasztóvédelmi jog érvényesítése érdekében - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Európai Bizottság uniós szintű konzultációt indított a munkáltatók képviselőivel és a szakszervezetekkel a munkaszerződésekre vonatkozó szabályok korszerűsítéséről, hogy azok a munkavállalók szempontjából méltányosabbá és kiszámíthatóbbá váljanak - idézi az MTI az uniós bizottság felhívását.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAndrzej Duda lengyel államfő ismertette hétfőn az általa júliusban megvétózott, az Európai Bizottság által is kifogásolt bírósági törvények új tervezeteit, valamint az ehhez fűződő alkotmánymódosítási javaslatot. Frans Timmermans, az európai bizottság első alelnöke az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács hétfői ülése előtt kijelentette: "Tájékoztatni fogom a tanácsot a fejleményekről, aztán meglátjuk, hogyan reagálnak."
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna