európai_bizottság

09.
25.
12:20
Nagy nap ez a mai Görögországnak

Nagy nap ez a mai Görögországnak

Lezárta a Görögországgal szemben indított túlzottdeficit-eljárást hétfőn az Európai Unió, megerősítve, hogy a dél-európai ország a bruttó nemzeti termék (GDP) három százaléka alá tudta szorítani költségvetés hiányát - írja az MTI.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
09.
24.
19:02
Vészhelyzetben minden perc számít

Vészhelyzetben minden perc számít

A határmenti régiók együttműködését erősítené az Európai Bizottság (EB) új kezdeményezése. Ebben az uniós finanszírozás is szükséges, de önmagában nem csodaszer - hívja fel a figyelmet írásában Corina Cretu regionális politikáért felelős uniós biztos, aki szerint a határon átnyúló együttműködésben a nemzeti kormányoknak is aktívabb szerepet kell vállalniuk.

Szerző(k): Economx
09.
21.
19:22
Csúcson a fogyasztói hangulat az euróövezetben

Csúcson a fogyasztói hangulat az euróövezetben

A várt stagnálás helyett tizenhat éves csúcsot ért el a fogyasztói bizalom szeptemberben az euróövezetben - derült ki az Európai Bizottság gyorsbecsléséből, amit az MTI közölt.

Szerző(k): Domokos Erika
09.
21.
15:22
Eldőlt: még többet fizethet a Facebook és a Google az EU-ban

Eldőlt: még többet fizethet a Facebook és a Google az EU-ban

Az Európai Bizottság menetrendet hozott létre a digitális gazdaság igazságos adóztatására. A vállalatoknak ott kell adót fizetniük, ahol nyereséget termelnek. Az egységes uniós szabályok 2018 tavaszán léphetnek hatályba.

Szerző(k): Domokos Erika
09.
21.
11:55
Ezek az országok kaphatnának segítséget az euró bevezetéséhez

Ezek az országok kaphatnának segítséget az euró bevezetéséhez

Az euró bevezetését komolyan fontolóra vevő országok kaphatnának technikai és adott esetben pénzügyi támogatást céljuk eléréséhez – közölte szerdán a Bruxinfo érdeklődésére Valdis Dombrovskis, az egységes valutáért felelős bizottsági alelnök, aki azt is hangsúlyozta, hogy a bizottság nem változtatja meg az eurócsatlakozás szabályait.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
09.
19.
18:47
Így venné fel a kesztyűt a kiberbűnözőkkel szemben Brüsszel

Így venné fel a kesztyűt a kiberbűnözőkkel szemben Brüsszel

Az Európai Bizottság kedden egy átfogó uniós szintű keretet javasolt a kibertámadások ellen. Ennek keretében létrehoznának egy uniós kiberbiztonsági szervet és egy, a digitális világ termékeinek és szolgáltatásainak biztonságos használatát garantáló új európai tanúsítási rendszert. A testület a csalással és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök hamisítása ellen is új intézkedéseket javasolt.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
09.
18.
12:47
Új irányba állítják az EU-t - mindenki érintett

Új irányba állítják az EU-t - mindenki érintett

Az Európai Bizottás hétfőn kiadta az Európai Unió (EU) új iparstratégáját, amelynek segítségével a remények szerint "a világ élvonalában maradhat", illetve több területen oda kerülhet az EU.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
09.
17.
11:52
Megvan, ki válthatja Junckert - Merkel örülhet

Megvan, ki válthatja Junckert - Merkel örülhet

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője, Christine Lagarde követheti Jean-Claude Junckert 2019-ben a brüsszeli Európai Bizottság elnöki tisztségében a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap szerint.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
09.
15.
14:07
Kínos bennfentes ügy a német tőzsdén

Kínos bennfentes ügy a német tőzsdén

A frankfurti tőzsdét is üzemeltető Deutsche Börse 10,5 millió eurós bírságot hajlandó fizetni, csakhogy állítsák le vezérigazgatója ügyében a bennfentes kereskedés gyanúja miatti nyomozást.

Szerző(k): Lovas-Romváry András