Krónikus alulfinanszírozás, jóval uniós átlag alatti közkiadás, fejenként és GDP-arányosan is az uniós átlagtól lényegesen elmaradó ráfordítás, szűkre szabott ellátási csomag tanúskodik arról, hogy Magyarországon nem prioritás az egészségügy. A magyarok egészsége, életkilátásai mindezt visszaigazolják, a gyerekek fertőző betegségek elleni átoltottságán kívül szinte az összes egészségügyi mutatóval a sereghajtók táborába tartozunk - derül ki az Európai Bizottság friss egészségügyi országprofiljából.
Szerző(k): Szepesi AnitaHivatalosan is kinevezte az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottságot csütörtökön a tagországok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz európaiak többsége szerint többet kell tenni a levegőminőség javításáért - közölte az Eurobarometer új felmérésére hivatkozva az Európai Bizottság. Tíz válaszadóból több mint hét gondolta úgy, hogy a légszennyezéssel nemzetközi szinten kell foglalkozni.
Szerző(k): Domokos ErikaNév szerinti szavazással megszavazta Strasbourgban az Európai Parlament az új Európai Bizottságot, benne pedig Várhelyi Olivért, aki bővítési biztos lesz. A DK és a Jobbik is igennel szavazott.
Szerző(k): Vég MártonUrsula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke - akinek megválasztását Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is szorgalmazta - első nagy sikere előtt áll ebben a pozíciójában. Az Európa Parlamentben jobban szerepelhet, mint elődje, Jean-Claude Juncker.
Szerző(k): Komócsin SándorHivatalosan is elfogadták az Európai Bizottság leendő tagjainak módosított névsorát a tagállamok kormányai hétfőn, és ezzel minden akadály elhárult az elől, hogy az Európai Parlament (EP) szerdán szavazzon az új testület végleges összetételéről - jelentette be az uniós miniszteri tanács hétfőn közleményben.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz egyik legfontosabb és legsürgetőbb feladat lesz lehetővé tenni, hogy az Európai Bizottság olyan javaslatot tudjon kidolgozni, amely alapján még a jövő évben, a zágrábi csúcs előtt megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások Albániával és Észak-Macedóniával – mondta parlamenti meghallgatásán Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős tagjelöltje.
Szerző(k): Rácz GergőNovember 27-ére írta ki a szavazást az új összetételű Európai Bizottság jóváhagyásáról az Európai Parlament (EP) házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete, miután csütörtökön értékelte, majd hivatalosan is lezárta a meghallgatásokat - írja az MTI.
Szerző(k): Szász Péter