Hiába a délelőtti nyereségek, a forint újra lefelé tartó spirálba került. Az euró, a dollár és a svájci frank is leszakította úgy, hogy napközben erősödött. Aggasztó közelségben van több mélypont is.
Szerző(k): Szabó DánielPénteken reggel enyhe erősödést mutat a forint az euróval szemben. A dollártól viszont újra elkezdett leszakadni. Viszont a régiós valutákkal szembeni veszteségekből is ledolgozott a magyar fizetőeszköz.
Szerző(k): Szabó DánielA forint gyengült az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest csütörtökön, de korrigálni tudott a napközben beállított történelmi mélypontokhoz képest 19 órakor - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA reggel óta tartó forintzuhanás dél körül, a kormányinfó elejére csillapodott, majd új lendületet vett és délután 3-kor már több mint 423 forintot kellett adni egy euróért.
Szerző(k): Domokos LászlóA kormány bár nem tett bejelentéseket igazán fontos gazdasági kérdésekről, de a forint 12:00 körül mégis enyhén erősödni tudott a napközbeni veszteségeihez képest.
Szerző(k): Szabó DánielA Magyar Nemzeti Bank orrnehéz inflációs pályára számít, amivel 2024-re visszaállhat a hivatalos inflációs cél, amit idén jócskán meghaladhat a ráta. Az MNB szerint külső okok felelősek elsősorban a drágulásért, a kamatemelési ciklus lezárását mindenesetre történelmi negatív rekordokkal viszonozta a forintárfolyam.
Szerző(k): Rácz GergőA forint gyengülése egyre intenzívebb, az erős dollárral szemben támaszok nélkül veszít az értékéből. Csütörtök délelőtt már új negatív rekordot hozott az árfolyam. Az euró soha nem látott szintre erősödött a forinttal szemmel, immár a 420-as értél felett jár.
Szerző(k): Szabó DánielA forint úgyis gyengül az euróval szemben, hogy a közös európai valuta is komoly veszteségeket gyűjt a dollárral szemben. Nagyon közel a történelmi mélypont az amerikai devizával szemben. A régióban is a vert mezőnyben a forint.
Szerző(k): Szabó Dániel