Egyelőre nincs sürgető szükség a harmadik oltás beadására, fontosabb hogy azok kapják meg előbb a vakcinákat, akik még nincsenek beoltva - hívta fel a figyelmet az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC).
Szerző(k): Domokos Erika"A Nyugat zónaolvadása Afganisztánban rávilágított, hogy demokratikus intézményeket nem lehet erővel és külföldi segélyekkel felállítani. A tanulságnak világosnak kell lennie az EU számára: ha nem mutat példát, és nem rúgja ki saját önkényurait, demokrácia melletti kiállása semmit se fog jelenteni" - írta Daron Acemoglu, a Project Syndicate gondozásában megjelent publicisztikájában, amiról a 444.hu számolt be.
Szerző(k): Domokos ErikaA vasút 2021-es európai évének alkalmából üzembe állított Connecting Europe Express nevű különleges járat szeptember 2-án elindult a lisszaboni állomásról, a vonat öthetes útja során több mint 100 városban áll meg az Európai Unió 26 országában - jelentette be az Európai Bizottság.
Szerző(k): Domokos ErikaA vártnál nagyobb mértékben emelkedtek júliusban a termelői árak az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján. Magyarországon ennél is nagyobb mértékű volt a növekedés.
Szerző(k): Szabó DánielJelentősen szóródik az alkoholos italok ára az Európai Unióban, van ahol két és félszer drágább berúgni, de van olyan uniós kívüli skandináv ország, ahol 3,4-szeres a különbség - derül ki az Eurostat 2020-as adataiból.
Szerző(k): Szász PéterAz afganisztáni amerikai jelenlét már jó ideje anakronisztikus volt abban az értelemben, hogy az ott harcoló amerikai és szövetséges erők miatt Afganisztánt olyan, az Egyesült Államok stratégiai érdekeinek szempontjából összehasonlítatlanul fontosabb problémákkal kellett egy szinten kezelni, mint az iraki háború, Irán előretörése a Közel-Keleten, Oroszország fegyveres fellépései a posztszovjet térségben vagy éppenséggel a felemelkedő Kína jelentette gazdasági, politikai és katonai kihívás. Ezen változtatni kellett - állítja Tálas Péter. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) működő Stratégiai Védelmi Kutatóintézet vezetőjét az elmúlt hetek Afganisztán-történelmének tételeiről kérdeztük.
Szerző(k): Szabó M. IstvánÁllattartó telepek fejlesztésére országosan eddig 621 nyertes pályázat 290,5 milliárd forint támogatást kapott – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára. A támogatást az Európai Unió társfinanszírozza.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány továbbra is mindenkit arra biztat, hogy oltassa be magát, mivel azzal a komoly tüneteket meg lehet előzni - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szombati kormányinfón.
Szerző(k): Domokos László