Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben
Pillanatok alatt tért vissza a valóságba a forint, az elmúlt napok erősödése durva fordulatot vett.
Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben
Pillanatok alatt tért vissza a valóságba a forint, az elmúlt napok erősödése durva fordulatot vett.
Infláció: vannak, akik még Orbán Viktornál is jobban kikészülnek tőle
Működik az összesen 1400 milliárd forintból megvalósuló Demján Sándor Program, amelyet még tavaly ősszel hirdetett meg a kormány, hogy a hazai kkv-k támogatása révén megvalósuljon az áhított 2025-ös három százalékos gazdasági növekedés. Nagy Márton tárcája kiderítette, hogyan hatnak a program elemei és mi a helyzet a kkv-k háza táján.
Erősen tartja magát a forint
Nem mozgott ma sokat a magyar fizetőeszköz, de azt is a 400 alatti tartományban tette az euróval szemben.
Drágább lett az olaj hétfő reggelre
Az európai indexek pozitív tartományban állnak a nyitáskor.
Perkálni kell húsvéttól, fizetős lesz Velence
Az olasz város új portált hoz létre, amelyen keresztül a turisták befizethetik a napi belépődíjat. A szállásfoglalással rendelkező látogatóknak, a helyi lakosoknak és a 14 éven aluli gyerekeknek továbbra is ingyenes lesz a belépés Velencébe.