Az EU újabb pofonokat osztott ki, Magyarország is kapott párat
A márciusi kötelezettségszegési csomagjában az Európai Bizottság újra a tagállamok körmére nézett, Magyarországot pedig több esetben is figyelmeztette.
Ez lesz a devizahitelesek sorsa: döntést hozott a Kúria
Kicsit eltérő a Kúria ítélete a devizahitelesek ügyében, mint a luxembourgi székhelyű uniós bíróságé, de az OTP már üdvözölte, hogy a magyar bíróság döntésében megerősítette a bank korábbi álláspontját.
A kormány se foszthatja meg a fiatalokat a szextől, visszatért a PornHub
Ismét elérhetővé tette a weboldalait Franciaországban az Aylo, miután egy bírásági határozat kimondta: a francia hatóságok nem kényszeríthetnek más uniós tagállamokban székhellyel rendelkező vállalatokat, hogy ellenőrizzék az oldalaikra látogatók életkorát.
Orbánék átpasszolták a devizahiteles ügyeket, a bíróságok pedig megállították
A kormány a bíróságokra bízta a devizahiteles ügyek rendezését, a Kúria pedig jogegységi eljárásban vizsgálja az érintett ügyeket, emiatt sok pert felfüggesztettek.
Történelmi ítélet, pert nyert az első devizahiteles
A Pesti Központi Kerületi Bíróság az Európai Unió Bíróságának döntésére alapozva kimondta: érvénytelen a devizaalapú hitelszerződés, az adósnak csak a kapott összeget kell visszafizetnie, a bank viseli az árfolyam-különbözet terheit. Ez az első magyar bírósági ítélet, amely teljes egészében az uniós jogot helyezi előtérbe a devizahiteles ügyekben.
Megint elítélték Magyarországot, ezúttal a gyermekvédelmi törvény miatt
Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka szerinte Magyarország megsértette az uniós jogból eredő kötelezettségét a 2021-ben elfogadott gyermekvédelmi törvénnyel. A véleménynek nincs jogi kötőereje.