Ezért voltak kígyózó sorok megint a Régi posta utcában
Szombaton újranyílt Magyarország első McDonald's gyorsétterme. Most nem az újdonság varázsa miatt, hanem a beígért akcióért várták a sorukat az emberek.
Ezért voltak kígyózó sorok megint a Régi posta utcában
Szombaton újranyílt Magyarország első McDonald's gyorsétterme. Most nem az újdonság varázsa miatt, hanem a beígért akcióért várták a sorukat az emberek.
Végre befejeződhet a badacsonyi kikötő legendás épületének felújítása
A badacsonytomaji kikötő közvetlen szomszédságában álló műemlék épület, a Tátika Étterem felújítása korántsem nevezhető zökkenőmentesnek. Az uniós forrásból megvalósuló projektnek eredetileg 2020-ban kellett volna befejeződnie, ám még tavaly ősszel is csak romokat lehetett látni az építkezés helyén. Időközben a beruházás ügyében hűtlen kezelés gyanúja miatt a NAV és az OLAF is vizsgálódott.
Több mint egymilliárd eurós csalással vádolnak egy ingatlanmágnást Vietnamban
A rendőrség nyomozást indított a Van Thinh Phat csoport elnöke, Truong My Lan és három másik ember ellen csalárd tulajdonszerzés címén.
Megújul Buda egyik legkedveltebb étterme
A Horváth Építőmester kivitelezésében bővülő étterem megőrzi újbudai hangulatát és platánfáit, viszont közel kétszer annyi vendéget tud fogadni majd a jövő év elejétől, mint korábban.
Robotpincér szolgálja ki a vendégeket ebben a hazai étteremben
Egyedülálló elvek mentén működik a kecskeméti menüző: fél óra alatt megebédelhetünk Bella segítségével.