Taóból épül új jégcsarnok Szombathelyen is
Több mint 2,2 milliárd forintos beruházással Szombathelyen fedett műjégpálya épül, amelynek alapkövét pénteken délután lették le.
Taóból épül új jégcsarnok Szombathelyen is
Több mint 2,2 milliárd forintos beruházással Szombathelyen fedett műjégpálya épül, amelynek alapkövét pénteken délután lették le.
Nem várt hír érkezett - újabb állami beruházás drágul
Meghaladja a kilencmilliárd forintot a Budai Vigadó felújításának költsége. A kormány mintegy 600 millió forintos kiegészítő támogatást hagyott jóvá az épület bútorainak és eszközeinek beszerzéséhez.
Kezdődhet a sportkórház új helyének a felújítása
Az Országos Sportegészségügyi Intézet (sportkórház) új épületének felújítását - amely a XI. kerület Karolina út 27-31. szám alatti épületben lesz - a Fehérép Kft., a Mediszer Kórháztechnikai Kft. és a NovelMedix Orvosi Műszerkereskedelmi Zrt. nyerte.
Régi motorosok újítják fel a reformátusok új palotáját
A becsült nettó 9 milliárd 490 millió forint helyett nettó 10 milliárd 764 millió forintért a West Hungária Bau Kft, az Épkar Zrt. valamint a Build IT Mérnökiroda Kft. alkotta konzorcium újíthatja fel a budapesti Károlyi-Csekonics palotaegyüttest.
Osztrák céggel szerződött a GYSEV
Egyedüli ajánlattevőként a Thales két cége nyerte el a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV)Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vonalára kiírt vonatbefolyásolási tendert, nettó 9 milliárd 680 millió forinttal.