Újabb döntés született a Planetáriumról
A kormány döntött a budapesti Planetárium épületének felújításáról, és ennek előkészítéséhez 50 millió forintot biztosít - derül ki az MTI OS-en kiadott Emmi-közleményből.
Újabb döntés született a Planetáriumról
A kormány döntött a budapesti Planetárium épületének felújításáról, és ennek előkészítéséhez 50 millió forintot biztosít - derül ki az MTI OS-en kiadott Emmi-közleményből.
Nyugdíjkorrekció: többeket kellemetlen meglepetés ért
Pénteken elkezdték a prémiummal és kiegészítő emeléssel növelt nyugdíjak kifizetését, ám többek szerint az emelés kisebb lett, mint ami járt volna - írja a Magyar Nemzet.
Nyugdíjasoknak üzent a kormány
Kezdődik a prémiummal és a kiegészítő emeléssel kiegészített novemberi nyugdíjak kifizetése pénteken - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.
Ők a legfontosabbak a kormánynak
Megalakult a családügyi kabinet szerdán. Az első ülésen szó esett a népesedéspolitikai intézet felállításáról, valamint különböző családtámogatási intézkedésekről is - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Megmenekülhet a hospice ház, lesz támogatás
Az emberi erőforrások minisztere utasítást adott az egészségügyért felelős államtitkárnak, hogy biztosítsa a Magyar Hospice Alapítvány működéséhez szükséges forrást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.