Összeborult Le Pen és Macron a bevándorlók ellen
A törvényjavaslatot az elnök pártjának több képviselője sem szavazta meg. Az egészségügyi miniszter bejelentette lemondását a szavazás után.
Összeborult Le Pen és Macron a bevándorlók ellen
A törvényjavaslatot az elnök pártjának több képviselője sem szavazta meg. Az egészségügyi miniszter bejelentette lemondását a szavazás után.
Éhségsztrájkol az ellenzék, bizonyítékaik vannak a választási csalásról
A szerb ellenzék szerint Vucic elnök és kormánypártja elcsalta a hétvégi előrehozott parlamenti választásokat. Az eredményének megsemmisítését követeli.
Hiába népszerűbb, bajba kerülhet az ellenzék az új listás rendszerrel
Bár Budapestet általánosságban ellenzéki bázisúnak tekintik, az IDEA Intézet legfrissebb felmérése alapján itt a kormánypártok támogatottsága a legmagasabb, ám az országos átlaghoz képest így is jóval alacsonyabb a népszerűségük. Az ellenzéki szavazók azonban többségben vannak a fővárosban.
Fontos európai gesztus az új lengyel kormány első lépése
Az új lengyel kormány csatlakozik az Európai Ügyészséghez.
Fiatal titán lehet Karácsony Gergely kihívója
Ha minden igaz, már csak pár hét, és kiderül, hogy a júniusi önkormányzati választásra összesen hány ellenzéki kihívója lesz a főpolgármesternek. A mellékelt ábra szerint nem sorol be Karácsony Gergely mögé a teljes ellenzék, az LMP például külön utakon jár.