Magyar Péter: a támogatóim 20 százaléka kormánypárti
Az új politikai mozgalmat hirdető újonc politikus a The Guardiannak adott interjút, amelyben elmondta, hogy erős támogatottságot kap a kormány eddigi szimpatizánsaitól.
Magyar Péter: a támogatóim 20 százaléka kormánypárti
Az új politikai mozgalmat hirdető újonc politikus a The Guardiannak adott interjút, amelyben elmondta, hogy erős támogatottságot kap a kormány eddigi szimpatizánsaitól.
A török ellenzék sikere nyugdíjba küldheti Erdogant
Recep Tayyip Erdogan török elnök a 2023-as újraválasztása után stratégiát váltott külpolitikai és gazdasági tekintetben is. A megélhetési válságot azonban nem sikerült felszámolni, a múlt heti helyi választásokon pedig ezzel, és népszerű ellenzéki jelöltekkel is meg kellett küzdenie Erdogan pártjának, nem csoda hát, hogy alulmaradtak. Kérdés, hogy felülbírálhatja-e ennek fényében korábbi szemléletváltását az államfő.
„Az ellenzék borzalmasan unalmassá vált”, Magyar Péter jobbkor nem is léphetett volna színre
A politológus sem hitte volna, hogy jön valaki, aki rövid idő alatt „felborítja a teljes közvéleményt”.
Kegyetlenül elverték Erdogan pártját az önkormányzati választásokon
Az újjáéledő török ellenzéket a fokozódó gazdasági feszültség és az ehhez kapcsolódó elégedetlenség is segítette.
Elveri az ellenzék Erdogant, viszi megint kedvenc városát
A nagyvárosok többségében az ellenzék nyerheti a törökországi ellenzéki választásokat. Az egyelőre nem hivatalos adatok szerint Isztambul és Ankara is ellenzéki vezetésre számíthat.