Nagyokat zakózik a Stellantis, de nem is vártak mást
Harmadik negyedéves jelentésében az autógyártó 27 százalékos bevételcsökkenésről számolt be, ami jobb eredmény a vártnál. Jól haladnak a felhalmozott készletek kisöprésével.

BYD vs Tesla: megelőzte a kínai óriás az Elon Musk vezette céget
Ugrásszerűen megnőttek a kínai elektromos autógyártó óriás, a BYD negyedéves bevételei, ami egyúttal azt is jelenti, hogy e téren megelőzte nagy amerikai riválisát, a Teslát.
Lefőtt a kávé a kínaiaknak: életbe lépett a példátlan szigor az EU-ban
Hatályba lépnek csütörtökön a Kínából származó akkumulátoros elektromos járművekre (BEV) kivetett, 35,3 százalékig terjedő, öt évre szóló uniós vámok. Ezt az EU-ban szokásos 10 százalékos importvámon felül kell megfizetni az autókra.
Még mindig pályázhatnak az e-töltőállomásokért a hoppon maradt vállalkozók
Újabb körben válogathatnak a lehetséges helyszínek közül azok, akik a töltőállomások támogatott telepítését tervezik.
Százával szűntek meg a munkahelyek a hazai akkugyártóknál
Gödön és Iváncsán is komoly leépítéseket hajtottak végre, a cégek alacsonyabb létszámmal várják a fellendülést.