Londoni pénzügyi elemzők szerint az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi konfliktus hosszú távú visszahúzó és árfolyamgyengítő hatásai miatt Kína az eddig vártnál később, a 2030-as évek elején veheti át az első helyet az amerikai gazdaságtól a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielNoha sokak szerint Donald Trump elnök éve volt a 2018-as esztendő az Egyesült Államokban, a törvényhozásban hatalmi átrendeződés kezdődött a novemberben tartott félidős választások után - értékel összefoglalójában az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA washingtoni munkaügyi minisztérium csütörtökön azt közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma 8 ezerrel, 214 ezerre emelkedett a december 15-én zárult héten. Elemzők nagyobb növekedésre, 216 ezres számra számítottak az egy héttel korábbi 206 ezres adat után.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNincs megállás: Kína első számú mobilelefoniás cége ötéves projektet indított a biztonsági protokollok és technológiák fejlesztésére, miután 10 millió (kanadai) dollár óvadék ellenében Vancouverben szabadlábra helyezték a cég gazdasági igazgatóját.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgy Iowában készített felmérés szerint a demokrata párti szavazók körében jelenleg Joe Biden volt alelnök a legnépszerűbb lehetséges elnökjelölt a 2020-as elnökválasztáson - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz Egyesült Államok mintegy két év múlva több kőolajat exportálhat, mint Oroszország - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielRyan Zinke amerikai belügyminiszter távozását jelentette be szombaton Donald Trump amerikai elnök Twitter-üzenetben - írta az MTI-re hivatkozva a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaSoha nem adott utasítást volt ügyvédjének, Michael Cohennak törvényszegésre - írta csütörtökön Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.
Szerző(k): Szabó Dániel