Horgászok, figyelem! Megszólalt a vízügy, jóval erősebb sodrás várható a Dunán
Péntekig nagyobb vízhozamra kell majd készülni az Öreg-Dunán a bősi erőmű átmeneti üzemszünete miatt. A horgászokat külön figyelmeztették a körültekintésre.
Ezt meg kell tenni a Dunával, mielőtt befagyna
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság munkatársai a Duna felső szakaszán eltávolítják a hajózáshoz nem nélkülözhetetlen bójákat.
Zátonyra futott egy hajó a Dunán
Zátonyra futott a Dunán egy kirándulóhajó, amelyet ugyan kétszer is megpróbálták kivontatni – sikertelenül.
Nyugtatók inváziója – Súlyos következményei vannak az emberi felelőtlenségnek
A gyógyszert szedők negyede még mindig a háztartási hulladék közé dobja a lejárt szavatosságú vagy fel nem használt gyógyszereket. Pedig országszerte négyezer gyűjtődoboz van, többek között a patikákban vagy benzinkutaknál is.
Félsivataggá válik a Duna–Tisza köze, sorra adják fel a gazdák
A két nagy folyó közötti magyarországi területen egy évszaknyi eső hiányzik a földekről. A helyzet kilátástalannak tűnik, a mezőgazdasági válság pedig egyre súlyosabb.
Itt is megjelenhet a rettegett fertőzés: újabb dunai strandot zártak be
A rossz vízminőség miatt több strandot is lezártak az elmúlt napokban.