Az illetékes szerbiai miniszter szerint rossz üzenet az állami vállalatok vezetőjének, hogy az ügyészség nem indít eljárást az ország áramszolgáltatóját korábban vezető személy ellen egy cégénél kirobban botrány ügyében. A hatóság úgy látja, nem tehetett a cég néhány alkalmazottjának károkozásáról.
Szerző(k): Komócsin SándorSzeptembertől új marketing igazgatóval erősít a Praktiker. A magyar barkácspiac meghatározó szereplőjéhez csatlakozó Sommer Ádám több mint 20 éves, jellemzően kereskedelmi területen szerzett tapasztalatával támogatja a Praktiker üzleti céljainak megvalósítását.
Szerző(k): Molnár CsabaA Southern vezérigazgatója, Tom Fanning már nem várja meg, hogy a karrierje koronáját, mint i-re a pontot megkapja. Ehhez, vagyis az egyetlen épülő amerikai atomerőmű befejezéséhez ugyanis még mindig ismeretlen hosszúságú út vezet. A CEO, aki lassan egy évtizedet áldozott az életéből a Vogtle-3, és -4 elkészültére, most lelép.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Ford Magyarország és Csehország működését az elmúlt több, mint két éveben sikeresen irányító Szabó Attila június elsejétől a Ford Lengyelország ügyvezetőjeként folytatja pályafutását. Az utódja Kővágó-Laky Andrea lesz.
Szerző(k): Domokos ErikaHárom éve csökken a cégvezetéstől újonnan eltiltott magánszemélyek száma Magyarországon; a 2021-ben az eltiltott 4076 magánszeméllyel együtt számuk 60 ezerről 40 ezerre csökkent.
Szerző(k): Csernátony CsabaÜzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 18 személy, köztük négy adóhatósági dolgozóval szemben a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.
Szerző(k): Tér DiánaAz orosz nemzeti légitársaság, az Aeroflot egykori vezérigazgató-helyettese segélykiáltásban fordult egykori kollégáihoz, hogy tegyenek meg mindent az Ukrajnában dúló háború befejezése érdekében, részben a szörnyű humanitárius károk mérséklése ércekében, részben azért, hogy Oroszország elkerülje a hadigazdaság kialakulását.
Szerző(k): Komócsin SándorA Covid-19-világjárvány kettős hatással volt a következő generáció tagjaira a családi vállalkozásban való részvétel szempontjából. Míg az utódok csaknem fele elkötelezettebb lett a vállalkozás iránt és jobban részt vállal a cég működésében, mint a pandémia előtt, a jelenlegi generáció tagjai nehezebben adják át az irányítást a járvány okozta bizonytalan gazdasági helyzetben. A mostani generáció tagjainak mindössze fele, az utódoknak viszont közel háromnegyede gondolja úgy, hogy vállalkozásának felelőssége van az éghajlatváltozás és annak következményei elleni küzdelemben.
Szerző(k): Molnár CsabaHazánkban még mindig férfiak vannak többségben a vállalkozások tulajdonosai és ügyvezetői között, de a nők szerepe lassan növekszik – írja az Opten. Jelenleg több mint negyedmillió női tulajdonos és több mint 150 000 cégjegyzésre jogosult nő tevékenykedik Magyarországon.
Szerző(k): Ambrus-Nagy Boglárka