A fiatal korosztályt is jelentősen érintette a Covid-19, akik közül a túlnyomó többségnek meg kellett ismerkedni az elmúlt hónapokban a különböző távoktatási és távmunka megoldásokkal.
Szerző(k): Rácz GergőEgy nap alatt több mint 700 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak világszerte.
Szerző(k): Csernátony CsabaA világon volt néhány olyan hely, főleg az ázsiai-csendes óceáni térségben, amelyek sikeresen vették fel a harcot a koronavírus ellen, gyakorlatilag kiirtva a kórokozót határaikon belül. Most ezek az országok komoly próbatétel előtt állnak, újra be kellene csatlakozniuk a világ vérkeringésébe, úgy hogy ott közben még mindig vidáman kering a vírus.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA tavaly nyári fellélegzés a korábban meghozott járványellenes intézkedéseknek volt köszönhető, nem pedig a melegebb időnek - ez a vírus ugyanis nem szezonális - mondta az ATV Start című műsorában Csilek András, a MOK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi szervezetének elnöke. Szerinte minden orvosnak az a félelme, hogy egyszer lesz egy "szökött" mutáns, ami megszökik a védőoltások elől, de remélik, hogy ez nem következik be.
Szerző(k): Szepesi AnitaVéget ér szombaton a koronavírus járvánnyal összefüggésben tavaly októberben bevezetett vészhelyzet Szlovákiában - az erről szóló döntést pénteki ülése után jelentette be a pozsonyi kormány.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz egyik legnagyobb amerikai légitársaság, a Delta Air Lines minden új belépő alkalmazottól kérni fogja az oltási igazolást, ennek hiányában nem veszik fel az illetőt a vezérigazgató nyilatkozata szerint. A már ott dolgozókat nem kötelezik az oltás felvételére, de előfordulhat, hogy például nemzetközi járatokon nem teljesíthetnek szolgálatot - írja az Airportal.
Szerző(k): Szász PéterÚj rekordot felállítva egy nap alatt több mint 1,3 millió embernek adták be az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegségtől (Covid-19) védő oltást Németországban - jelentette be Jens Spahn egészségügyi miniszter.
Szerző(k): Domokos LászlóHárom és félszer magasabb volt a Sars-CoV-2 vírus elleni antitestek mennyisége azoknál a 80 éven felüli embereknél, akik három-négy helyett 12 hét után kapták meg a Pfizer/BioNTech-vakcina második adagját - derült ki a Birminghami Egyetem és az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) kutatóinak közös tanulmányából.
Szerző(k): Domokos László