Hét százalékkal nőtt azoknak a munkáltatóknak az aránya, aki évente 400 ezer forint feletti cafeteriát adnak munkavállalóiknak. Fata László, a Cafeteria Trend szakértője azt mondta az Economxnak: a leggyakrabban adott béren kívüli juttatás idén is a Szép-kártya lesz.
Szerző(k): Koncsek RitaA bankszektorban egyre fontosabbá válik a digitalizáció, az érintéses és mobiltárcás fizetések pedig népszerűbbek, mint valaha. Az egyik hazai bank az elfogadóhelyek 15 százalékán már biztosítja a telefonos fizetés lehetőségét. Megkérdeztük a másik két hazai szolgáltatót, tervezik-e az újítás bevezetését.
Szerző(k): Horváth BalázsAz Edenred utalványok még érvényesek, a juttatási kártyákkal viszont már nem lehet fizetni.
Szerző(k): EconomxA kormány augusztus elsejétől december végéig tette lehetővé a SZÉP-kártyák hidegélelmiszer-vásárlásra való használatát az Európa-bajnok infláció miatt.
Szerző(k): EconomxEgy kutatás szerint a munkavállalók a korábbi évekhez képest nagyobb arányban választanának az alapbér és a béren kívüli juttatások alapján munkahelyet.
Szerző(k): Vermes ÁdámHa minden jól megy a dolgozók átlagosan 12 százalékos béremelésre számíthatnak, és a álláshirdetésekben a bértranszparencia egy komoly fegyvertény lesz. Nem számítson arra, hogy majd cafeteriával ajándékozza meg a cége, ugyanis nőtt azoknak a vállalatoknak a száma, akik 2024-ben nem adnak béren kívüli juttatást a dolgozóiknak.
Szerző(k): Koncsek RitaAkik az elmúlt két évben nem részesültek bérkorrekcióban, napról napra azzal szembesülhetnek, hogy jóval kevesebbet ér a pénzük, ez pedig érezhető életszínvonal csökkenést jelent.
Szerző(k): Horváth TiborA Profession.hu HR Körkép felmérése szerint a megkérdezett cégek 80 százaléka nyújtott vagy fog nyújtani még idén béren kívüli juttatást a dolgozóknak. Jutalmat minden harmadik vállalatnál adnak.
Szerző(k): Vermes ÁdámTöbb tízmilliárdot fizetnek ki az áruházláncok évente a munkavállalóiknak, és van, ahol a komoly juttatási csomag mellett egy év alatt 37 százalékos béremelés is történt. Az Economx megkérdezte a kereskedelmi láncokat fizetési és juttatási rendszerükről.
Szerző(k): Kreivich Orsolya