A hazai könyvelők egyesülete a jogszabályok alapján levezette, miért nem szükséges két tanú a cégszerű aláíráshoz.
A kormány által októberben meghirdetett 1400 milliárd forintból megvalósuló Demján Sándor Program 8+1 elemből álló finanszírozási ...
Egy új ingatlanos applikáció lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy még a beköltözés előtt információkat szerezzenek leendő s ...
A hálózatüzemeltető egész évre kiterjeszti rugalmassági programját, amit egyszer már bevezettek a téli hónapokra az energiaválság idején.
Szerző(k): H. A.Trump ráerősít, most az importávmok emelésével próbál szavazókat szerezni, közeledik a november 5., az amerkai elnökválasztás napja.
Szerző(k): L. K.A magyar piacon még bőven lenne tere a lendületes fejlődésnek, mert európai összehasonlításban mindössze a 32. helyet foglaljuk el a rangsorban a szerint, hogy mennyire számítunk erős kockázati tőkepiacnak. Ezen a helyzeten igyekszik változtatni Balogh Petya és csapata, akik épp a régió legerősebb startup befektetési portfólióját építik.
Szerző(k): Hercsel AdélA 40-50 fős céges karácsonyi bulik szervezése átlagosan 1,5 millió forinttól indul idén, a legextrémebb 600 fős vállalati rendezvény költsége pedig közel 60 millióra rúg – derül ki a HotelPremio Group rendezvényoldalának, a Cegeshelyszinek.hu-nak a közös felméréséből. A havi 15 000 látogató ajánlatkéréseit összegző felmérés szerint idén korábban kezdődött a karácsonyi szezon: a legnépszerűbb decemberi időpontokra már szeptemberben is alig lehetett találni szabad, nagy befogadóképességű rendezvényhelyszínt Budapesten. A 200 fő feletti vállalatok bajban lehetnek, ha még nem foglalták le a céges karácsonyi események helyszíneit.
Szerző(k): Economx