Tipikus nyári alacsony forgalom mellett, iránykeresés jellemezte a magyar részváénypiacot. A BUX 0,23 százalékos emelkedésével "egy picivel" maradt el az európai hangulattól - mondta a hétfői tőzsdei kereskedésről Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek.
Szerző(k): Domokos ErikaErős kezdés volt az európai tőzsdéken: a pénteki nagy nyereségek után hétfőn is emelkedéssel indult a kereskedés az európai értékpapírpiacokon - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA hazai középvállatok tőzsdei megjelenését elősegítő Mentor Program keretein belül idén 10 vállalat nyert el – összesen 340 millió forint értékben – támogatást, ezzel jelentős lépést téve a tőzsdei bevezetés felé - közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). Van közük it, műanyagipari, élelmiszergyártó és gyógyszeripari vállalat is.
Szerző(k): Domokos ErikaJelentős emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. A magyar tőzsde viszont alulteljesített, a BUX 0,5 százalékos csökkenéssel zárt, a forgalom nem érte el a 7 milliárd forintot.
Szerző(k): Domokos ErikaAz illetékes cégbíróság bejegyezte a Magyar Telekom alaptőkéjének 3,694 milliárd forintos leszállítását június 23-án, a társaság közgyűlésén elfogadott döntésnek megfelelően - közölte a Magyar Telekom a tőzsde honlapján pénteken.
Szerző(k): Domokos ErikaAz elmúlt két napban csökkent a BUX, de a nemzetközi befektetői hangulat némi javulása miatt pénteken a pozitív tartományban indulhat a kereskedés az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője, Varga Zoltán szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 421,72 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 39 614 ponton zárt csütörtökön.
Szerző(k): Tér DiánaA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 901,05 pontos, 2,20 százalékos csökkenéssel, 40 035,72 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Szerző(k): Szász Péter