Kisebb negatív korrekció jöhet pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kereskedésében Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Szerző(k): Szabó DánielTegnaphoz hasonlóan csütörtökön is felülteljesített a magyar tőzsde a nyugati társaihoz képest. A Mol-részvény árfolyamának jót tett az olajár csökkenése, a Richter árára az idei kilátásainak javulásáról szóló korábbi nyilatkozat lehetett kedvező hatással.
Szerző(k): Domokos ErikaA vezető nyugat-európai tőzsdeindexek gyengültek szerdán, a magyar BUX ugyanakkor közel egy százalékot erősödött, a papírok forgalma közelítette a 16 milliárd forintot.
Szerző(k): Domokos ErikaCsökkenéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője, Varga Zoltán szerint.
Szerző(k): Szabó DánielErősödés volt a jellemző az ázsiai tőzsdéken, habár Tokióban éppenséggel nem volt kereskedés
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe csökkenő forgalom mellett esett a héten, a BUX 39 659,23 ponton zárt pénteken, az előző heti zárásnál 187,41 ponttal, 0,47 százalékkal alacsonyabban. A forgalom az előző heti 46,99 milliárd forintról 40,24 milliárd forintra csökkent, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Szerző(k): Szász PéterAz előző napi mínuszok után nagyot emelkedtek a nyugat-európai tőzsdék pénteken, a kedvező nemzetközi hangulat felhúzta a BUX-ot is. Jól teljesített a Mol, az OTP és a Magyar Telekom részvénye is, a 4iG árfolyama viszont 0,5 százalékot veszített az értékéből.
Szerző(k): Domokos ErikaA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 13,36 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt.
Szerző(k): Domokos László