Egy régen elfeledett vonalon éveken belül ismét villamosok közlekedhetnek Budapest belvárosában, ugyanis egészen a Deák Ferenc térig visszaépíttetné a Bajcsy-Zsilinszky úti síneket a főpolgármester.
Szerző(k): Sánta AndrásÜldözője elől a Dunába vetette magát egy lopással gyanúsított férfi. Amikor azon kapták, hogy elemelte valaki mobiltelefonját, egyből futásnak eredt.
Szerző(k): Varga CsengeBudapesten a vendéglátósoknak megy rosszul, vidéken az ingatlanosoknak. Győr-Moson-Sopron megyében keresnek a legjobban a fizikai foglalkozásúak, és a legnagyobb béremelést Nógrád megyében mérték tavaly. Mutatjuk, hogy az egyes megyékben mekkora az átlagkereset.
Szerző(k): Koncsek RitaNem sokkal, de nőtt tavaly a sérüléssel járó közúti balesetek száma a KSH legfrissebb adatai szerint. Mutatjuk melyik megyében ülnek a legtöbben ittasan a volán mögé.
Szerző(k): Varga CsengeA területfejlesztési miniszter kifejtette, melyik megyék nyújtanak Budapest mellett kiemelkedő gazdasági teljesítményt.
Szerző(k): Varga CsengeA Pasztell és a kulinária hívei szomorkodhatnak.
Szerző(k): Varga CsengeAz utolsó füstpróbákat tartják a hétvégén a 3-as metró felújítás alatt álló, Lehel és Nagyvárad téri állomásán. Azt is elmondták, hogy lehet-e bármilyen egészségügyi kockázat.
Szerző(k): Varga CsengeTöbb fővárosi kerületben és a megyeszékhelyeken is csökkent az állandó lakosok száma a múlt évben, az agglomerációs települések ugyanakkor szerte az országban népszerű költözési célpontnak számítottak.
Szerző(k): Varga Csenge