brexit

10.
27.
11:36
Ők lehetnek a Brexit valódi nyertesei

Ők lehetnek a Brexit valódi nyertesei

A Brexit egyértelműen csorbította a befektetői bizalmat, azonban a befektetői piac növekvő tranzakciókkal és új ügyletekkel tovább erősödik. A kis megingás „győzteseinek” befektetői szempontból egyértelműen a startupok bizonyulnak - derül ki a Deloitte közép-európai kockázati tőke bizalmi felméréséből.

Szerző(k): Economx
10.
27.
11:12
Megjött a Brexit utáni első GDP-adat

Megjött a Brexit utáni első GDP-adat

Lassult, de a várakozásokat így is meghaladta a brit gazdaság növekedési üteme az idei harmadik negyedévben. A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett előzetes becslése szerint a hazai össztermék (GDP) a szeptemberrel végződött három hónapban 0,5 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest.

Szerző(k): MTI
10.
26.
19:44
Brexit-botrány - \"fülön csípték\" a kormányfőt

Brexit-botrány - \"fülön csípték\" a kormányfőt

Theresa May brit miniszterelnök mást mondott a júniusi függetlenség népszavazás előtt, mint amit most mond - derült ki egy zárt körben, májusban elhangzott, kiszivárogtatott beszédéből. Akkor még súlyos érvei voltak országa uniós tagságának fenntartása mellett.

Szerző(k): Economx
10.
25.
11:44
Durván betesz a Brexit a németeknek

Durván betesz a Brexit a németeknek

A Brexit következtében már jövőre erősen csökken a Nagy-Britanniába irányuló német kivitel, és ez a gazdasági növekedés ütemét is visszaveti - prognosztizálja a kölni IW gazdaságkutató intézet. Az eddig még nem publikált tanulmányból a Rheinische Post című lap idéz részleteket.

Szerző(k): MTI
10.
25.
11:07
Brexit: inkább a szakadékba zuhanás, mint a bevándorlók

Brexit: inkább a szakadékba zuhanás, mint a bevándorlók

Egy friss felmérés szerint a britek többsége beáldozná országa részvételét az egységes európai piacon annak érdekében, hogy kevesebb bevándorló érkezzen az országba. Ha most lenne a népszavazás, ismét a kilépéspártiak győznének.

Szerző(k): Economx
10.
23.
13:14
Heteken belül megkezdődhet a bankok elvándorlása

Heteken belül megkezdődhet a bankok elvándorlása

A Brit Bankszövetség vezérigazgatója szerint heteken belül elkezdődhet a bankok elvándorlása a londoni City pénzügyi központjából a brit EU-tagság megszűnéséből eredő üzleti bizonytalanságok miatt.

Szerző(k): MTI
10.
22.
09:17
Egyre durvul a Brexit - nem kisasszony futball

Egyre durvul a Brexit - nem kisasszony futball

Kerülték a privát találkozókat Theresa May brit miniszterelnökkel az EU csúcsértekezletének résztvevői, amivel hangsúlyozni akarták, hogy nem tárgyalnak a Brexit feltételeiről a válási tárgyalások hivatalos megkezdése előtt. Ezen túl még jól be is szólogattak egymásnak.

Szerző(k): Economx
10.
21.
20:21
Meglepően sokan gondolják, hogy Nagy-Britannia marad az EU-ban

Meglepően sokan gondolják, hogy Nagy-Britannia marad az EU-ban

Az előző brit EU-biztos szerint \"meglepően sokan\" gondolják úgy az Európai Unióban, hogy Nagy-Britannia az EU tagja marad.

Szerző(k): MTI
10.
21.
18:42
Ezt szeretnék a britek May szerint

Ezt szeretnék a britek May szerint

Nagy-Britannia unióból való kilépése időt vesz igénybe, nehéz egyeztető tárgyalásokra lehet számítani, de mindaddig a szigetország teljes jogú szereplője marad az európai egységes piacnak - jelentette ki Theresa May brit miniszterelnök pénteken, az uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos brüsszeli csúcstalálkozóját követően újságíróknak nyilatkozva.

Szerző(k): MTI