Évtizedek óta nem mért támogatottsági előnyt mutat ki a legújabb felmérés a kormányzó brit Konzervatív Párt számára.
Szerző(k): Szepesi AnitaÉlesen bírálja Theresa May brit miniszterelnököt a Bloomberg publicistája: nem elég, ha egy vezető kiválóan ért a politikai programok végrehajtásához, vízióval is kell rendelkeznie, aminek része, hogy tiszteli ellenfeleit és döntései során figyelembe veszi akaratukat.
Szerző(k): Komócsin SándorAz államszövetség 2004-es bővítése óta csökkent a kelet- és nyugat-európai tudományos együttműködés aránya. Nem az elzárkózás ölte meg a kutatói munkát, inkább az agyelszívás torzítja az adatokat. A brexit viszont visszaadhatja a keleti blokknak, amit 13 évvel ezelőtt elvett.
Szerző(k): Szabó DánielSzombati brit sajtóértesülés szerint az amerikai kormány Nagy-Britannia helyett először mégis inkább az Európai Unióval kötne szabadkereskedelmi megállapodást, jóllehet Donald Trump amerikai elnök még nemrégiben is azt ígérte, hogy London lesz \"a sor elején\", amikor az Egyesült Államok kétoldalú nemzetközi kereskedelmi egyezményekről kezd tárgyalásokat.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaIsmét kudarcba fulladt a londoni kormány próbálkozása, hogy megpuhítsa Berlint a brexittel kapcsolatban. Miután konzervatív kollégáikkal nem jutottak dűlőre, állítólag bepróbálkoztak a szociáldemokratáknál, ahol még hidegebb fogadtatásra találtak.
Szerző(k): Komócsin SándorNem csupán politikai ellenfeleinek, hanem az egész brit elitnek is nekirontott Jeremy Corbyn, az ellenzéki brit Munkáspárt vezére választási kampánynyitó beszédében. A sajtómunkásoknak Donald Trump amerikai elnök tavalyi durva kampánybeszédeit juttatta eszükbe.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Európai Bizottság megkezdte szisztematikusan a brit cégek kizárását a többmilliárdos uniós projektekből a brexitre való felkészülés jegyében, s figyelmeztette a cégeket, kezdjék meg az átköltözést valamelyik tagállamba.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásTheresa May brit miniszterelnök meghívására Londonba látogat április 26-án és előkészítő megbeszélést folytat a Nagy-Britannia európai uniós kiválásáról (Brexit) folytatandó tárgyalásokról Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke - közölte Mina Andreeva bizottsági szóvivő csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan