Az OPEC elintézte, hogy Putyin is örüljön egy kicsit
Bár csütörtökön csak enyhén emelkedett az irányadó fajták ára, sorozatban viszont már a harmadik hete folyamatosan drágul a kőolaj.
Az OPEC elintézte, hogy Putyin is örüljön egy kicsit
Bár csütörtökön csak enyhén emelkedett az irányadó fajták ára, sorozatban viszont már a harmadik hete folyamatosan drágul a kőolaj.
Zuhan a rubel
Közel egy éves mélypontra került az orosz rubel árfolyama a főbb valutákhoz képest. Úgy tűnik, véget ért a devizaözön, amit az európai gázvásárlók kényszerű rubelben fizetése hozott tavaly.
Washington szerint rossz időpontban döntöttek az OPEC-tagok a kőolaj-kitermelés csökkentéséről
Nem megfelelő időpontban hoztak döntést a kőolajtermelő országok a kitermelés összehangolt csökkentéséről – jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője hétfőn az OPEC+ csoport által elhatározott napi egymillió hordós termelés-visszafogásra reagálva.
Janus-arcú volt az európai tőzsdepiac hétfőn
Vegyesen zárták a hét első kereskedési napját a főbb európai értékpapírpiacok.
Továbbra is hegymenetben vannak az európai értékpapírpiacok
A csütörtöki nagy indexemelkedések után 0,2-0,8 százalék közötti erősödéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.