Bóka János kioktatta Brüsszelt: így kéne működnie az EU-nak
Az uniós ügyekért felelős miniszter három pontban fogalmazta meg, mit várna el az Európai Bizottságtól.
Bóka János kioktatta Brüsszelt: így kéne működnie az EU-nak
Az uniós ügyekért felelős miniszter három pontban fogalmazta meg, mit várna el az Európai Bizottságtól.
Tisztességtelen versenyelőny: Brüsszel vizsgálja a BYD magyarországi üzemét
Az Európai Bizottság azt gyanítja, hogy a BYD magyarországi elektromos autógyárának építése során a kínai kormány szabálytalan állami támogatást nyújtott, ami tisztességtelen versenyelőnyt biztosíthatott a vállalatnak.
Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson
Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter elárulta, hogy a kormány nem tudja támogatni az Ukrajnával kapcsolatos zárónyilatkozatot. A tárcavezető szerint Kijev csatlakozása romba döntené a blokk versenyképességét.
Kivették a Nyugat-Balkánt a mélyhűtőből, csak nehogy odaégjen
„Kivettük a Nyugat-Balkánt a mélyhűtőből, betettük egy mikrohullámú sütőbe és megnyomtuk a kiolvasztás gombot. Ez az egyik legfontosabb eredménye a magyar EU-elnökségnek”, hangsúlyozta Bóka János a Budapesti Balkans Forum konferencián. Csak nehogy odaégjünk, lassú fokozaton melegednénk fel, válaszolt tréfásan a magyar miniszter szavaira Montenegró képviselője.
Külön biztost kapott a szuverenitás is
László András, a politikai korrupciós források feltárásáért felelős kormánybiztos már hivatalba is lépett. Ballester-Bólya Boglárkát az EU „szuverenista reformfolyamatának előmozdítása érdekében” miniszteri biztossá nevezték ki.