BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
header

biztositás

02.
05.
23:59

A biztosítók nem tolonganak az árvízkár vállalásáért

Kijelölt önként jelentkezőnek tűnik az OTP-Garancia Rt. abban a játszmában, amely másfél hete zajlik az ÁB-Aegon által felmondott lakásbiztosítási szerződések körül. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy nem jelentkezett még a szerződések felmondása előtt valamelyik társaság a portfólióért, jóllehet így a biztosítási piac komoly presztízsveszteségtől kímélhette volna meg magát. Ellenkezőleg, a tolongás elmaradt, az egyetlen érdeklődő, az OTP-Garancia Rt. is csak a Pénzügyminisztériummal folytatott konzultáció után jelentkezett.

Szerző(k):
Vigh Zsolt György
01.
22.
15:36

Magához térhet a biztosítási piac(KIMARADT!!!)

A magyar biztosítási piac a tavalyi visszaesés után idén új erőre kaphat, de a díjbevételek növekedése elmarad majd az 1999-ben, illetve 2000-ben feljegyzett mértéktől – idézte tegnap Trunkó Barnabást, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkárát a Dow Jones hírügynökség. Trunkó úgy véli, hogy 2002-ben a bővülés 12-13 százalékos lehet, szemben a tavalyi 7 százalékos növekedéssel. A prognózis szerint az életbiztosítási díjbevételek 9-10 százalékkal is nőhetnek idén a 2001-ben feljegyzett csökkenés után, de a bővülés dinamikája meg sem közelíti majd a szektor két sikerévének számító 1999-es, illetve 2000-es esztendőkben regisztrált 35, illetve 48 százalékos rátát. (NAPI)

Szerző(k):
Kolozsi Pál
01.
16.
10:05

Ázsiában úgy veszik az életbiztosítást, mint a cukrot

A brit Prudential biztosítási termékeinek értékesítése tavaly 46 százalékkal, 2,8 milliárd fontra (4,05 milliárd dollár) szökött fel, elsődorban az egyaránt erős nagy-britanniai és az ázsiai keresletnek köszönhetően. A második legnagyobb brit életbiztosító közleménye szerint a nagyon ingadozó részvényárfolyamok ellenére pénzügyi erejének és nemzetközi piaci pozíciója erősödésének köszönhető a kiemelkedő értékesítés. Az elemzők csak maximum 2,7 milliárd fontos eladási mutatóra számítottak. Nagy-Britanniában 10 százalékkal nőtt a díjbevétel, míg Ázsiában 177 százalékkal futott fel.

Szerző(k):
Bana Péter
01.
02.
23:59

Az USA elleni támadásé a történelmi rekord

A szándékos és a természeti katasztrófák által okozott kár 2001-ben az eddigi felmérések szerint 115 milliárd dollárt tesz ki, amiből összesen 32 milliárd dollár volt biztosítva - áll a Swiss Reinsurance becslésében. A kilencvenes évek óta 2001-ben fordult elő először, hogy a szándékos károkozás meghaladta a természeti katasztrófák miatt keletkezett kár mértékét. Az előbbi ugyanis a teljes összeg 70, az utóbbi pedig 30 százaléka. A svájci viszontbiztosító számítása szerint a történelem legnagyobb vagyonbiztosítási káreseményét jelentő szeptemberi terrortámadás 90 milliárd dollár közvetlen veszteséget okozott a világgazdaságnak, és ebből mintegy 19 milliárd dollárra rúg a biztosításokkal fedezett összeg. A becslés - mint a Dow Jones rámutat - nem veszi figyelembe a közvetett hatásokat, így a részvényárfolyamok zuhanása miatt keletkezett veszteségeket és a globális lassulás felerősödését. A vagyonbiztosítók idei vesztesége összesen 32 milliárd dollár, amiből 23 milliárd dollár szándékos károkozás következtében keletkezett. Csak a terrortámadás által okozott kár a Swiss Re szerint 30-77 milliárd dollárra tehető, beszámítva az életbiztosítóknál keletkezett kötelezettségeket is. Az ember által előidézett második legnagyobb kárt idén a Red Code számítógépvírus okozta, ezt a brazil partoknál lévő olajfúró toronyban bekövetkezett robbanás követi. A legnagyobb természeti katasztrófa az Allison névre keresztelt trópusi viharhoz fűződik, ami 2,5 milliárd dollárnyi kárt okozott. Ez azonban nagyságrendekkel kisebb, mint az 1992-ben az USA partjainál végigsöprő, ezt megelőzően legnagyobb kárt okozó Andrew hurrikán, amely a biztosítókat akkor 20 milliárd dollárral terhelte meg. A Swiss Re szerint a jövőben a biztosítási események kárai nőnek, mert a biztosított értékek egyre koncentráltabbak és növekszik a népsűrűség. A tavalyi év nagy tanulsága a biztosítók számára az is, hogy a terrorizmus kockázatát súlyának megfelelően kell figyelembe venni - közölte a Swiss Re. (NAPI)

Szerző(k):
Bana Péter