Tízezreket bukhat, ha nem lép időben
Közel 300 ezer kalkulációra került sor eddig a Netrisknél a kedden véget érő márciusi lakásbiztosítási kampányban. 10-ből 7 esetben új biztosítóhoz került a lakásbiztosítás.
A tél megdolgoztatta a biztosítókat, rekordot döntöttek a káresemények
Az év első két hónapjában az Allianz Hungária adatai szerint a háztetők hóterhelése, a csúszós utak és a kátyúk komoly terhet jelentettek az ingatlantulajdonosoknak és az autósoknak.
Tudják, hogy veszélyes, mégsem biztosítják be magukat
Tisztában vannak a havas-jeges sportok kockázataival, mégis csupán az egyharmadukra jellemző, hogy minden alkalommal baleset- és utasbiztosítást kötnek indulás előtt – derül ki a CIB Bank megbízásából készült felmérésből. Pedig kifejezetten veszélyes üzemről van szó: nemzetközi adatok szerint a világon minden ötödik sportbaleset a síeléshez köthető.
Káosz az Emirátusokban: magyarok ezreinek ad választ a biztosító
Több mint négyezer magyar kért konzuli védelmet a közel-keleti háború miatt, miközben lezárt légterek és járattörlések bénítják az Emirátusokat. A biztosítók figyelmeztetnek: háborús károkra nem fizetnek – de nem minden eset reménytelen.
Több százezres plusz költséggel számolhatnak a Közel-Keleten rekedt magyarok
Ezres nagyságrendű az elmérgesedett közel-keleti válság miatt az arab térségben rekedt magyarok száma, akik a légtérzár következtében egyelőre nem tudnak hazajönni. A törölt légi járatok utasainak a szakértő azt tanácsolja, hogy ne várjanak a reptéri ügyintézésre, hanem igyekezzenek maguk gondoskodni a biztonságos szállásról, ellátásról.
Mire fizet a biztosító? Csőtörés okozza a legtöbb kárt, de a tűz legveszélyesebb
A lakáskárok száma 36 százalékkal emelkedett 2025-ben, miközben a szélsőséges időjárás egyre nagyobb szerepet játszik az ingatlanokat érintő káreseményekben – derült ki az MBH Bank kutatásából és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lakásbiztosítási állományára vonatkozó éves adataiból. Miközben nő a kárkifizetések összege, a háztartások egy része kevésbé készül fel pénzügyileg a váratlan helyzetekre, és továbbra is jelentős az alulbiztosítottság kockázata. A növekvő kockázatok miatt kiemelten fontos a megfelelő lakásbiztosítás kiválasztása, amelyben már mesterséges intelligencián alapuló szakértői támogatás is segíti az ügyfeleket.